Zsámbékot átépítik. Nagy a nyüzsgés a belfaluban (belváros - a szerk.), gépek és emberek jönnek-mennek, tevékenykednek látványosan. Gondoltam, nem zavarom őket, inkább járok egyet, legalább lesz összehasonlítási alapom.
"Levizsgáztál, ennek örömére meghívnálak egy sörre." - mondom Toncsi fiamnak.
"Jó gondolat, apa." - állt rá rögvest.
"De kicsit odébb mennénk, ha nem gond." - folytatom. Ellenvetés ezúttal sincs, úgyhogy már "csak" a részletek egyeztetésére van szükség.
Bécs itt van egy ugrásra, de mégse. Annak idején – bármire is emlékeznek a nyugdíjasok – nem volt egyszerű még odáig sem eljutni. Egyszer utaztam személyvonattal Hegyeshalomig, költségcsökkentés okán, de már Komáromnál megkezdődött a piszkálódás. (Hegyeshalomtól tovább stoppal Bécsig, de ez egy másik történet). Szóval Bécs közel van, elérhető is, mégsem ismerjük eléggé. Mert mentünk mindig tovább, leginkább Németországba.
A tervezgetést cselekvés kell, hogy kövesse, így egy kellemes péntek délelőtt nekiindultunk. Első lépésként felültünk a Bicske felé menő buszra. Ez elvitt a vasútállomásig, némi késéssel, így kedvenc kis piros vonatunkról lemaradtunk. Sebaj, hamar jött a gyors, negyed óra múlva már Tatabányán voltunk. Itt volt fél óránk, hogy jegyet vegyünk a bécsi vonatra, meg együnk pár falatot. Tatabánya amúgy nem rossz hely, a városvezetés szemmel láthatóan nagyon igyekszik, ami látszik is a településen. (részletek egy későbbi tatabányai úti beszámolóban). A vasútállomás azonban vélhetően a Máv hatáskörébe tartozik, így a fejlődés itt némiképpen lassúbb – nagyon finoman szólva. Ha azt mondjuk, elég lepukkant az épület meg a peronok, akkor pontosabban fogalmazunk.
Azért ne bántsuk a Máv-ot, ez a bécsi kirándulójegy nagy találmány. Oda-vissza 38 euro, a jegy 4 napig érvényes, és az első két napra tartalmazza a teljes belső (Zone 100) közlekedés díját is, villamos, busz, metro. A RailJet a másik nagy találmány, bár ez már inkább az osztrák vasutat (ÖBB) dícséri. Napközben kétóránként jár, tiszta, modern, elegáns, és már a magyar szakaszon is 160 körül dönget. Kicsivel 12 előtt megjött a vonatunk.
a cikk a kép után folytatódik
Ezúttal jobban tele volt, mint legutóbb, de hát a péntek az ilyen. Sok fiatal, sok külföldi. Azért találtunk helyet, elégedetten befészkeltük magunkat, beszélgettünk, néztük az elsuhanó tájat. Győr-Mosonmagyaróvár-Hegyeshalom, utána már csak Bécs elővárosában, Meidlingben áll meg a vonat. Két óra alatt értünk Tatabányáról Bécs belvárosába (Westbahnhof). Autóval ehhez nagyon kell igyekezni, és akkor még nem beszéltünk a reménytelen belvárosi parkolási helyzetről. Úgyhogy ott álltunk szerény kézitáskánkkal az újjáépített (és erősen plázásított, szeretjük – a szerk.) pályaudvar előtt. Öt perc séta a már bevált szállodáig. (Hotel Ibis), most kicsit több volt, mint tavasszal, hiába, szezon van. Kipakolás és rövid szusszanás után irány a város, nem heverészni jöttünk.
a cikk a kép után folytatódik
Éhesen azonban azonban még a városnézés sem az igazi. Mindjárt három óra, és még csak egy szerény reggeli van mögöttünk. Benézünk egy szimpatikus kisvendéglőbe, tisztaság, egy szem barátságos török(?). Rántott hús (Wiener Schnietzel) már nincs, lemaradtunk a déli menetről, fiam kebabot eszik. Én még sosem ettem ilyesmit, de olyan jól néz ki, kérek egyet. Marhahús, sokféle zöldség, házi csípős szósz, finom volt. És később se lett semmi gondom tőle.
Ebéd után most már tényleg séta. Végig a Mariahilfer Strassén. Pontosabban, a belváros felőli végén, mert az utca maga a pályaudvartól felfelé is hosszan vezet még, szintén sok üzlettel, de arra turista ritkábban jár. Úgyhogy maradjunk most mi is a sétálóutcai részen, ami a rendszerváltás környéki bevásárló rohamok idejéből ismerős lehet idősebb Olvasóinknak. Azóta persze többször átépítették, korlátozták a behajtást stb. Most éppen megint átépítik. Fiam kérdésére, miszerint miért nem dolgoznak, ránéztem az órára. Péntek délután? Dolgozzon, aki rászorul, meg a magyar. Bár itthon is vannak már komoly eredmények, hivatalnokaink pl. péntek délután már szintén nem dolgoznak, ebben már utolértük (sőt, talán le is hagytuk) a Nyugatot.
a cikk a kép után folytatódik
Jó az idő, sokan ülnek a kávéházi teraszokon, néhányan meccset néznek. VB van? Mások meg az építkezést elkerítő kordonokra támaszkodva nézelődnek, beszélgetnek. Ezt olyan sokan teszik, hogy megállapíthatjuk, ez afféle új bécsi elfoglaltság, legalábbis ezen a részen.
Két fiatal rendőr huzakodik egy nagyautós, szemmel láthatóan hihetetlenül rossz helyre leparkolt szlovák rendszámú (és váratlan fordulattal szlovákul, de legalábbis valami szláv nyelven beszélő) emberrel és barátnőjével. Pontosabban, nagy huzakodás nincs, az ember hőbörög, a szerv meg teszi a dolgát. Legalább nem magyarok, ez is valami.
Némelyik áruházba, bemegyünk. Az árak kicsivel az itthoniak fölött, marad a window shopping. Nézelődünk, beszélgetünk, közben elmegyünk a Kunsthistorisches Musemu (a mi Szépművészeti Múzeumunk ottani megfelelője) mellett és elérünk a Hofburgig. A kapu nyitva, a kertben szanaszét heverő bécsiek és külföldiek, a Pálmaház terasza tömve. Azért találunk helyet, leülünk egy sörre (4.20) és nézzük a heverészőket meg a sétálgatókat. Komor fellegek gyülekeznek, majd szerencsére továbbállnak. Ahogy mi is. Elsétálunk az Opera mögött, le a Neuer Marktig. Nem annyira a történelmi nevezetességek, inkább a kétszintes Oberlaa cukrászda okán. Mousse a Chocolate, a képen már csak a fele van meg, elfogyott, mire előkerült a fényképezőgép. (3.70). Újabb relax, majd megint séta. Stephansdom, mécsest is gyújtunk.
a cikk a kép után folytatódik
Mise van, csak az előteret járhatjuk be. Nem sokkal mögötte medvemúzeum-kirakat. A macik laknak, piknikeznek, sportolnak. Az egyik tábla szerint nem eladóak, egy másik szerint van, amelyik igen, 1500-2000 euro. Pénz beszél.
a cikk a kép után folytatódik
Lesétálunk a Kärtnerstrassén és folytatásán a Donau-Kanalig. (Duna-csatorna). Fényképezkedés a Marienbrückén, majd felszállunk az 1-es villamosra és kibumlizunk a Práterbe. Megmutatom a srácnak a Hauptalleét, hatalmas, széles, tükörsimára aszfaltozott több kilométeres út – nem, nem az autóknak, hanem kerékpárosoknak, görkorisoknak és –deszkásoknak, sétálóknak, kocogóknak. Hogy erre volt (van) pénz. Ezúttal nem sörözünk, erősen Népliget „feeling”, ami önmagában nem baj, de belvárosi árakon. Leülünk, megvárjuk a kisvonatot (Lilliputbahn), ami ezúttal rózsaszínű, lefényképezzük. Visszafelé kis séta. Nyilvános WC, persze tiszta, a ”nagyteremben” érintőgombos öblítő.
a cikk a kép után folytatódik
Megint 1-es villamos. A kicsi, fürge, többségükben alacsonypadlós villamosokkal egész Bécset be lehet járni, így kvázi ingyen, hogy a vonatjegyben benne van. De van bevásárlójegy is 5.60-ért reggel 8-tól este 8-ig szóló érvényességgel, ha valaki autóval vagy busszal jött. A villamoson tájékoztató fényújságok, számítógép képernyők, ráadásul be is mondanak mindent, nehéz eltévedni. Innen tudom meg, lehet, hogy magyar Gripenek védik majd az osztrák légteret? A megállókban értelemszerűen szintén világító táblák, melyik villamos hová megy és hány perc múlva jön. Ami Pesten némi sikeres próbaüzem után még mindig nem akar mindenütt működni, ki tudja, miért? (Mint műszaki ember, nem hiszek abban, hogy a probléma műszaki vonatkozású, a mi mérnökeink sem hülyébbek, mint a nyugatiak.) Esetleg a főnökeik?
Visszafelé is Kärtnerstrasse. Lengyel barátunk a következő üveg vodkára gyűjt a felirat szerint, legalább őszinte. Gyűlik is a pénz a kalapjában, adakozunk mi is, a fotóért cserébe. (nur für Privat)
Bemegyünk egy Spar delikát üzletbe. A felirat szerint bio-banán, gyönyörű sárga, vajpuha, édes. Árban (1.60/kg) alig több, mint a teszkós féligzöld négyszázért. Végülis Ausztria délebbre van – vagy nem – mindenesetre jobban érik a banán.
Láb- és kéznyomok a járdán, talán hollywoodi ihletés. Nem ismerősek a nevek, azután egy mégis. Franz Klammer, az egykori nagy síző. Utána még egy név, Hunyadi Emese.
Az üzletek 8-ig vannak nyitva, a CundA fél 9-ig. Eseti engedély? Itt alaposan körülnézünk, de kapás nincs. Fáradtak vagyunk, visszaballagunk a szállodába és lepihenünk.
Reggel hat óra. Felébresztett a napfelkelte, végülis én kértem a belváros – azaz kelet – felé néző szobát.
Halkan teszek-veszek, Toncsi még alszik. Nyolckor azért már noszogatom, hogy jó magyar módjára kihasználhassuk a már megtapasztalt bőséges reggelit. Elég nagy a nyüzsgés odalent – hiába, szombat van – de azért odaférünk mindenhez. Van, amihez többször is. Egy jó órát kényelmesen elreggelizgetünk, tegnap sok kalóriát elégettünk, most bepótoljuk. Egy-egy banánt felmarkolunk a végén. Nem lógunk ki a sorból, a helyiek közül is többen így tesznek. (esetleg joghurt van náluk banán helyett).
Bepakolunk, lejövünk, „kicsekkolunk”, táskáinkat beteszik a Gepäckraumba, elég, ha este jövünk értük. Fizetni már tegnap fizettünk, előre kellett, hiába, sokféle nép megfordul errefelé. Mai célunk a bolha- és élelmiszerpiac. (Floh- und Naschmarkt). Némi cikk-cakkban lesétálunk a Wien folyóhoz, majd azt követjük a Duna felé. Nagyjából félóra után már látunk valami nyüzsgést. Közben balra elhagytuk a látványosan kidekorált Szivárvány házat (homokosok és leszbikusok háza).
A bolhapiacon hatalmas tülekedés, ez már túlságosan is sok. Fiam nem engedi, hogy bármit vegyek, sőt, igazán meg sem nézhetek semmit. Azt mondja, sok az ismerős árus. Igaza van, a bizonyos itthoni környékekről ismerős fejek, sokszor hasonló szedett-vedett árukészlettel. Még az árakat sem kérdezhettem meg, Kész megtakarítás. Átérünk az élelmiszer részre, itt, ha lehet, még sűrűbb a nép, nem is érzem jól magam. Kicsit kimegyünk oldalra levegőzni. Régen a piac lent volt, csak a Wien (folyó) időnként elmosta, ezért feljebb rakták. Időnként olyan, mintha a vízen járnánk. Dél fel már ritkul a tömeg, iszunk az egyik nagyobb üzletben egy pohár sört. Itt is belvárosi árak (3.50). Nézzük az embereket, megnyugszom. Venni nem vettünk semmit, szó szerint zavarba ejtően nagy a kínálat. Van jó pár zöldség-gyümölcs, amiről azt sem tudom, mi fán (bokron) terem.
Bőven ebédidő, de a reggeli meg a kis sör kitart. Úgyhogy sétálunk tovább, ezúttal el a folyótól, majd jobbra a Ring felé. Megint az Operánál lyukadunk ki. Nagy kivetítőn valaki énekel, sokan nézik. Rendes nézőtér van, ingyenes.
Kis plaza a közelben, valamelyik térképen láttam a hirdetést. (kiváló turistatérképeket találtunk a szállodában, többféle nyelven is.) A plaza elég fapados, még mozgólépcső sincs. Egy-két lézengő. Lehet, itt is van elhibázott beruházás.
a cikk a kép után folytatódik Elköszönünk a Mariahilfer Strassétól, visszasétálunk a csomagjainkért és irány a pályaudvar. A vonat indulásáig még van egy kis időnk, a Merkurban (afféle Cba) megvesszük az útravalót meg pár apróságot az otthoniaknak.
Most kényelmes fél ház van a vonaton, még szundikálni is tudunk egy kicsit. Ezúttal végig megyünk, mert Tatabányán ugyan leszállhatnánk, vonat is lenne Bicskéig, de a hétvégi buszcsatlakozás kérdéses. Úgyhogy fájó szívvel nézzük, ahogy Herceghalom (Zsámbék) majd Páty elmarad mellettünk. Gyalog se lenne sokkal több, mint egy óra, de még két órát fogunk utazni. Végre beérünk a Keletibe. Innen metro – Baross tér átépítve-felújítva – Széna-tér, busz, nyolc előtt Zsámbékon vagyunk ismét.
Árkos Antal
Tetszett? Kérem, olvassa el az alábbiakat is, előre is köszönöm:
