Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2011. augusztus

Régiós szépségverseny Zsámbékon
Zsámbéki lány lett a Zsámbéki-medence Szépe 2011-ben

Minden dolog a fejünkben kezdődik. Kovács István, zsámbéki fotóművész és Árkos Antal, lapunk főszerkesztője egy májusi napon éppen azon "agyaltak" - szokás szerint - hogy csinálni kellene valamit. Valamit, ami kicsit megmozdítja, felrázza mesterségesen-erővel várossá avanzsáltatott, de mégiscsak lyukasjárdás-gödrösutas falunkat és megfáradt-elfásult lakóit. Valamit, ami nemcsak - minden tiszteletünk mellett - a nyugdíjasoknak szól, hanem a település ifjúságának is. Valamit, ami egy kicsit bohémabb, vidámabb, sokszínűbb és érdekesebb, ha úgy tetszik, egyedibb, mint megannyi önkormányzati rendezvény vagy művészeti fesztivál.
Legyen szépségverseny! - súgá az Úr - és lőn. Nekiláttunk. Megtaláltuk a legszebb mosolyú zsámbéki lányt, aki barátságosan és kedvesen fogadta az ötletet, hogy címlap-, azaz plakátlány legyen. Elkészítettük a fotókat, megterveztük, kinyomtattuk és kiraktuk a plakátokat - reméljük, akik rögtön leszedték azokat a buszmegállókból, azóta is féltve őrzik szerzeményüket - felraktuk a felhívást lapunk honlapjára (www.zsambekimedence.hu) és a facebookra, körbeleveleztük az ismerősőket és kevésbé ismerősöket, sőt, még attól sem riadtunk vissza, hogy leszólítsuk az utcán az esélyesnek tűnő jelölteket.
Itt az eredeti jelentkezési felhívás ..>>


Volt némi előzsüri, "szűrés", de - első alkalom lévén - nem voltunk túl szigorúak. (Akik még nem töltötték be a jelentkezési korhatárt, azok se keseredjenek el, jövőre is meg kívánjuk rendezni a Zsámbéki-medence Szépe szépségversenyt). Persze, helyszínt is kellett találni, olyat, ami a rangos esemény számára megfelelő környezetet képes biztosítani. Túl sokat nem kellett törnünk a fejünket. Az Espa Hotel kézenfekvő választásnak tűnt, már csak azért is, mert már eddig is jól tudtunk együttműködni. A szálloda vezetősége örömmel fogadta felkérésünket és teljes mellszélességgel kiállt ötletünk mellett.

Közben gyűltek a nevezések és elégedetten dőltem (volna) hátra, mikor többen szóvá tették, hogy "némi" műsorról is illene gondoskodni. Nyaralási szezon révén nem volt egyszerű egy színvonalas gárdát összeverbuválni, de ez is várakozáson felül sikerült, köszönhetően a rengeteg segítő szándéknak. Egyszóval, volt helyszín, voltak lányok, lett műsor és még az időjárás is kedvünkre tett. Több hetes hűvös után igazi kánikula köszöntött ránk a jeles napon, hogy élvezhessük a szabadtéri programot az úszómedence mellett - majd benne.
Tíz feltűnően csínos ifjú hölgy jelent meg augusztus 19-ikén reggel az Espa Hotel recepcióján vetélkedési szándékkal. Sajnáljuk, hogy ketten betegség, illetve nyaralás miatt visszaléptek, jó buliról maradtak le, talán jövőre majd látjuk őket.

(a cikk a képek után folytatódik)


Rövid üdvözlés és programismertetés után Tóth Pista barátunk jóvoltából a lányok felülhettek egy jókora lovaskocsira, amit két szürke vitt körbe a faluban (város - a szerk.). A lányok integettek, mosolyogtak, mi meg fényképeztük őket a kísérő kocsiból. A piacnál leszálltunk és az érdeklődő vásári sokadalom között végigsétáltunk az árusok között, majd készítettünk néhány csoportképet a lányokkal-ról.

(a cikk a képek után folytatódik)




Mire visszaértünk a szállodába, a teraszon már meg volt terítve a napernyők alatt, várt ránk a háromfogásos ebéd. Az ebédet rövid pihenő követte, majd kezdődhetett az izgatott készülődés a délutáni bemutatóra. Pontban kettőkör a lányok - immár fürdőruhában - felsorakoztak, majd az Abbafeeling Hungary zenéjére kivonultak a medencéhez. Itt egyenkénti bemutatkozás következett, miközben a szigorú zsüri és a közönség árgus szemekkel figyelt. Ugyan eredetileg nem képezte a program részét, de ezt követően a lányok a fürdőzést választották, frizura ide vagy oda. Hiába, nagyon meleg volt. A fotózáshoz még egy jól kigyúrt felsőtestű fekete fiatalembert is kihorgásztunk a vízből, Steve mosolyogva és készségesen állt kötélnek. A lányok fürdőztek, Abbáék zenéltek, a közönség pedig - talán, mert melege volt a parton - ruhástul bedobta-tuszkolta hawaii jampinak öltözött showman státuszú főszerkesztőnket a vízbe. (a randalírozók mentségére legyen szólva, megengedték, hogy a cipőmet levegyem - a szerk.)

(a cikk a képek után folytatódik)


Miután mindenki jól kifáradt a vízben és elpilledt a napon, megkezdődött felkészülés az esti gálára. A lányok elvonultak átöltözni és sminkelni, a szálloda személyzete pedig előkészítette a terepet, ami egyúttal a vacsora helyszíne is volt. Közben megérkezett Dombi Enikő is lányaival, akik a kísérőzenét voltak hivatva szolgáltatni és maguk is bízvást indulhattak volna a versenyen. A zongorát már előző héten felhangoltuk és kipróbáltuk a teraszon, hogy (nagy) meglepetés már ne érjen bennünket. Megjöttek a hastáncos lányok is Pátyról (Henna Hastánccsoport), akik remek műsorral készültek - de ne vágjunk a dolgok elébe.

(a cikk a képek után folytatódik)


Időközben megérkezett Gerlóczy Magdi is, Miss Hungary 1989, aki a zsüri szakmaiságát volt hivatva emelni. A szállóvendégek és a környékről érkezők is szállingóztak lassan. Elérkezett a várva várt pillanat, pontban hatkor az immár gálaruhába öltözött lányok romantikus zongorakíséret mellett szép lassan, elegánsan - mintha mindig is ezt csinálták volna - bevonultak. Ezután következett a pátyi hastáncosok látványos műsora, szintén szép lányokkal. A hastáncbemutató után a lányokat egyenkénti bemutatása következett. (de legközelebb nem ússzátok meg, mindenkinek legalább annyit kell mondania, hogy: Világbéke! - a szerk.)

A lányok visszaálltak a helyükre, a zsüri pedig gondorhelten próbálta megtalálni a szépek legszebbjét. Ez némi feszült szünet után sikerült is, következett a nap fénypontja, a díjátadás. A korona is előkerült rövid keresgélés után, majd, hogy az izgalom még nagyobb legyen, a zsüri elnöke hátulról visszafelé ismertette a helyezéseket.



A szoros versenyben helyezettek lettek: Kulcsár Alexandra, Molnár Yvette, Nitti Szandra, Skornyák Henrietta, Szőllősi Eszter, Tóth Judit, mindegyikük ajándékcsomagot kapott lapunk felajánlásaként. Közönségdíjas lett: Szilágyi Erzsébet. Harmadik helyezést ért el Jakabos Dorottya Szomorról, második lett Szilágyi Ingrid Zsámbékról, az első díjat pedig mindenki egyöntetű véleménye alapján a 23 éves zsámbéki Kelemen Georgina kapta, így az ő fejére helyezte fel Gerlóczy Magdi a szépségkirálynői koronát. Gina emellett még az Espa Hotel különdíját is elnyerte, egy kétszemélyes egyéjszakás wellness tartózkodást. A lányok örültek, talán volt, aki kicsit bánkódott is, de most már valamennyien felszabadultan nekiláthattak a svédasztalos grill vacsoránák, mert időközben igencsak megéheztek. Mi pedig beszélgettünk, ettünk-ittunk egy keveset és megígértük magunknak, hogy jövőre is megrendezzük a Zsámbéki-medence Szépe szépségverssenyt.

Köszönetnyilvánítás

- Elsősorban a lányoknak, akik fel merték vállani a megmérettetést és önmagukat, volt erejük végigcsinálni a néhol fárasztó, de színes és vidám programot.
- A Patocskai családnak, akik lehetővé tették, hogy az ötlet méltó környezetben válhassék valóra és az Espa Hotel valamennyi dolgozójának, akik magukénak érezték a rendezvényt és segítségünkre voltak mindenben.
- Támogatóinknak, a MaxTaxinak, Weinecker Katinak és Gabinak, különös tekintettel a koronára és megint csak az Espa Hotelnek a helyszínen túl a finom ebédért és vacsoráért is.
- Tóth Pistának a lovakért és a kocsiért, pedig elég dolga volt nékülünk is a zsámbéki Lovastalálkozó előkészületeivel.
- Lőkös Anitának a mosolyáért és azért, hogy olyan kedvesen és türelmesen viselte a rendezvény reklámarcaként rászabott feladatokat.
- Megintcsak Anitának, valamint Toncsi fiamnak, hogy segítségemre voltak oly sok mindenben a nap folyamán.

(a cikk a kép után folytatódik)

- Helembai Józsinak, aki vigyázott a kasszára és a segítőkre.
- Kovács Pistinek a plakátért, a fáradhatatlan fotózásért és a képekért.
- Testvérének, Csabának a videózásért és a filmért.
- Dobos Katának és Horváth Edinának, akik - mint Abbafeeling Hungary - gondoskodtak a délutáni program zenei aláfestéséről.
- Dombi Enikőnek és lányainak, Szidóniának és Csengelének a gyönyörű dalokért és a zongorakíséretért.
- Szidinek még külön is a lányok sminkeléséhez nyűjtott szakértő segítségéért.
- Morárné Gellért Juditnak és a pátyi Henna Hastánccsoportnak a fergeteges bemutatóért.
- Gerlóczy Magdinak és férjének, akik nemrég született kisfiúkkal együtt is vállalták a rendezvény fáradalmait.

És végül mindenkinek, aki eljött. Mi jól éreztük magunkat. Aki meg kimaradt, az lemaradt, magára vessen.

Árkos Antal
Fotó: Kovács István
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>