Azt mondják, a hidak összekötnek. Az utakra miért nem mondanak ilyet? Talán, mert egy csapás a réten, egy ösvény az erdőben, vagy akár egy aszfaltcsík nem olyan látványos, mint egy híd. Vagy ha látványos is, mint pl. egy autópálya csomópont, szépnek azért mégsem neveznénk.
Út kell, ez ellen nincs apelláta. Hogy honnan-hová vezessen, merre épüljön, ez az, ami időnként a kedélyeket borzolja. Az ördög pedig a részletekben rejlik.
A zsámbéki elkerülő utat még meg sem tervezték véglegesen, nemhogy megépült volna, de már úgy tűnik, elválaszt. Nemcsak a rétet, szántóföldet vágja ketté, de embereket is eltávolít egymástól. Ismerősöket, barátokat, még családtagokat is, attól függően, a település melyik részén laknak.
Szögezzük le ismét, út kell. Nem csak a motorizáció okán. Ha gyalog járnánk, vagy szamárháton, akkor is kellene. Elkerülő útra is szükség van, hovatovább tényleg elviselhetetlen az átmenő forgalom, ami Zsámbék főútján zúdul keresztül hétköznap kora reggeltől késő estig. Repedező házfalak, remegő ablaktáblák és reszkető gyalogosok-kerékpárosok.
De elkerülő útra már régebben is szükség lett volna. Még emlékszem a 2004-es félpályás útlezárásokra, melyeknek magam is tevékeny résztvevője voltam. Tervekben, egyeztetésekben, legfőképpen pedig (azóta meg nem valósult) ígéretekben akkor sem volt hiány.
Ha valamelyik kedves ügyfelemnek informatikai problémája adódik, az első kérdésem mindig az: mi változott? Itt is ez a kérdés: mi változott? Mi változott meg az utóbbi egy évben, hogy most hirtelen nekilódult a bürokrácia punnyadó szekere? (némi képzavarral, bocsánat).
Mitől lett a dolog hirtelen ilyen fontos? Persze, majd kiderül ez is előbb-utóbb, ahogy minden más is errefelé.
Ne is feszegessük a kérdést tovább, legalábbis egyelőre. Örüljünk, hogy ez azon ritka esetek egyike, amikor egy feltételezett szűkebb csoportérdek egybeesik a tágabb közösség érdekével.
Csakhogy sajnos, a közösségi érdek sem homogén. Utat többé-kevésbé mindenki szeretne, de (majdnem) mindenki máshol.
Az persze nem megy, hogy utat akarok a saját hasznomra, de más hallgassa a zajt, szívja a füstöt. Legyen a faluban üzlet, de ne rakodjanak a szomszédban. Legyen szórakozásuk a fiataloknak, de ne óbégassanak este tíz után az utcán. Legyenek rendezett zöldfelületek, de ne nyírják a füvet, amikor délután sziesztázom. Csináljunk sok turistacsalogató programot, amiből majd dől a pénz a településre, de maradjon mindenki otthon, mert ki a franc kíváncsi erre a sok jövés-menésre. Ahogy öregapám mondogatta: Nem lehet egyszerre dugni is, meg szűzen maradni. (Ő nem pontosan így mondta). Úgyhogy jöjjünk ki (jól) egymással és kössünk valami jó kompromisszumot, pontosabban, a lehető legjobbat. Ne egymással acsarkodjunk, hanem fogjunk össze, és ha már a politika gazdasági kényszerpályán van, akkor szorítsuk ki belőlük a lehető legtöbbet. Hogy az út ne elválasszon, hanem összekössön bennünket.
