Il ferro. Mondja az olasz. Meg a művelt magyar. Aki művelt, sorban állt a Monet és barátai kiállításra a többezer forintos jegy ellenére és szívesen mesél társaságban arról, milyen a naplemente Acapulcoban. Csak számolni nem tud. (kérdés, honnan van pénze? Nyilván azoktól, akik még annyira sem, lásd - ha már utazás - pilóta- és piramisjáték.)
De ez egy kulturális-gazdasági lap, legalább mi számoljunk. Durván havi ötvenest ígértek az autósoknak azért, hogy hordják a matricát. Ha egy cég nem blöfföl (de), akkor ötvenet kifizetve nekik legalább havi százast kell, hogy egy autó megtermeljen, figyelembe véve költségeiket meg a magyar adórendszert. Havi száz mondjuk három éven át 3,6 mFt. Mondom, több mint három és fél millió. Egy autó ára. Mivel az újautó-eladások immár második évente folyamatosan csökkennek, engedményként könnyedén kiharcolhatjuk, hogy kifessék az autónkat. Ne csak móricka-matricát rakjanak rá, hanem kifessék, akár acapulcoi naplementével.
Ezzel szemben állnak a - szintén nyomott, erős versenypiacon - a reklámtarifák. A békávé buszokért - tudják, az a nagy kék Budapest utcáin - hírek szerint a BKV havi tíz-tizenöt körül számláz. Pedig ezek a buszok egész nap szem előtt vannak. Vagy hívjuk fel a legnagyobb marketing-költségvetésű cégek marketingeseit (nem reklám, csak példa: tékom, voda, mol stb), kérdezzük meg, mennyit érne meg nekik havonta, ha felmatricázhatják a kocsinkat. Ha nem teszik le egyből a telefont, 2-5 ezer forint közötti összeget fognak mondanki. Ötezret, nem ötvenezeret. Pláne nem százat. Egyszer egy az egy, kétszer kettő négy…
