Amerikába kitántorgott honfitársunk afféle egzotikus befektetésként venni akart egy kisebb földdarabot a környéken. Miután ügyvédeket, földmérőket, sokféle szakembert megmozgatva sikerült az amúgy nem túl nagy terület szövevényes tulajdonviszonyait tisztázni, már csak a szerződések aláírása és a pénz átadása volt hátra. A telek eredeti tulajdonosa koránál rosszabb testi és szellemi állapotában nem sokat törődött a papírmunkával, már csak arra várt, hogy vihesse a pénzt haza. A nap azonban elhúzódott, a bankok bezártak, a vevőnél pedig csak USD volt, amiből szép akkurátusan napi árfolyamon leszámolta a vételár összegét, biztosítva az eladót, hogy holnap a bankban megkapja a kialkudott forintmennyiséget a zöldhasúkért. Emberünk hazatámolygott, majd nemsokára ismét megjelent. Az érdeklődésre közölte, hogy otthon kicsukták a házból, mondván, hogy hagyta magát valamiféle házilag nyomdázott játékpénzzel becsapni. Némi telefonálgatás és autós rohangálás után sikerült a néhány milliót forintban is előteremteni, ha már a dollárbankókra ennyire nincs kereslet bizonyos körökben. Azt a pénzt, amin kapva kap az afgán máktermesztő, az iraki olajbányász, a vietnámi kosárfonó, a kínai papucsárus, a pesti cigányzenész és a szomáli kalóz egyaránt, azt a pénzt, ami sok országban Afrikától Dél-Amerikáig elterjedtebb fizetőeszköz a helyi valutánál, azt a pénzt a Zsámbéki-medence egyik településének kiművelt háziasszonya méla undorral pöccentette vissza élete párjának holmi szélhámosságra hivatkozva.
A globalizációnak kikerülhetetlen csapdát állítottak, Amerika megroggyant és rászámolnak, ezt az ütést már soha ki nem heveri.
