Tavaly, mikor a Zsámbék táblánál megálltak az útépítők, megijedtünk, hogy lekerültünk a térképről. De csak a tél jött. Most, hogy könnyebbre fordult az idő, nekiálltak a munkának ismét. Megálltam, hogy készítsek pár képet. Egyikük bátortalanul odajön és megkérdi, mivégre a nagy fotózás. Mondom, a régiós újságtól vagyok, örülünk, hogy végre lehet majd közlekedni az eddig igencsak gödrös-kopott főutcán. "De mégis, valami baj van?" - kérdez tovább (a művezető, ahogy később kiderült). Nem győzöm megnyugtatni, hogy nem vagyok ellenőr. De mitől ez a szorongás? A fiatalember elmeséli, hogy Salgótarjánból jönnek minden nap hajnalban, hogy utat építhessenek a zsámbékiaknak. Amit némelyek úgy "hálálnak meg", hogy becsmérlik őket, de volt olyan is, aki "rájuk húzta" a kormányt. A drága - hitelre vett? - autóból, miközben ők a forró aszfalton dolgoznak. Ahogy az ember mondja, 80% nagyon rendes. Vagyis 20% már nem annyira, ami elég rossz arány. Mert két percet várni kellett esetleg. Remélem, a szitkozódók meg valahol - talán az ország másik végében - joggal szitkozódnak majd egy gödörben kifordult féltengelyt nézegetve. Amíg meg nem szánja őket egy helybéli. Aki esetleg másnap hajnalban indul Zsámbékra vagy máshová utat építeni - a bunkóknak is.
