Valahogy odafönt mindig előbb tudnak meg mindent. Így volt ez a válsággal is. Persze, jöttek a figyelmeztető jelek, de nem eszméltünk időben, mint ahogy máskor sem. Pedig feltűnhetett volna. Néhány éve megszaporodtak december táján errefelé is a kötélhágcsóval, sőt, mászóvassal felszerelt, zsákjukat nehézkesen cipelő, lassacskán, meg-megállva az erkélyek, kémények felé kúszó-araszoló Mikulások. Lógnak a házak oldalán, arcukon a hajdani boldog mosoly helyett ráncok és izzadtságcseppek. Batyujuk is kisebb, bizonyára a súlymegtakarítás miatt. Pocakjuk is leeresztett, karcsún nyilván jobban megy a mászás.
Hová lettek a hangtalanul suhanó, kémények felett lebegő szánok, hová a felszegett fejű, szépen feldíszített büszke rénszarvasok? Elvitte őket a bank? Vagy eladták, esetleg megették őket? Hol vagytok, nagydarab, tömöttszakállú, mosolygós Mikulások, hol vagy, ellopott, elárverezett mesevilág?
