Nevesíteni kellene végre már az ötletgazdákat. Például azt a kiváló honpolgárt, aki vélhetően komoly előtanulmányok és több hetes intenzív fejtörés után a szokásos reggeli hólyagfeszülés mellett egyik nap erőteljes heuréka-érzésre ébredt és ennek rögvest hangot is adott imígyen: "Megvan!". Olyan eufória önthette el kisszerű lelkét, mint Balboának, a konkvisztádornak, aki az utolsó csúcs előtt embereinek megálljt parancsolt a többhetes hajszolt menet után, hogy a végső akadályt legyőzve ne csak egyszerűen elsőnek, de egyedül láthassa meg a nyugati óceánt.
Képzeljük magunk elé a fennkölt jelenetet. Áll a hódító a hegygerincen, szél hűsíti izzadt homlokát, szeme a messzeséget kutatja. Kardjára támaszkodva lassan letérdel, hogy köszönetet mondjon Urának, aki lehetővé tette számára, hogy minden erejét összeszedve idáig juthasson. Magába száll, szinte eggyé válik a Teremtéssel és halkan mormolja a felismerés és megvilágosodás szavait: "Nyakkendőadó".
