A minap megint Pestre szólított a (nemszeretem) üzleti élet, pontosabban Kelenföldre. A Kosztolányi tér környékén kellett volna megállni, a főúton tilos, a mellékutcákban meg már itt is szedik a sápot. Végül egy húzós kör után sikerült a Bocskai út egyik széles járdájára a közeledő busz elől lendületesen feltolatni, ahol már - mint kiderült - vártak rám. Mire táskával felszerelkezve nagynehezen kikászálódtam az autóból és utamra indultam volna, elém perdült három közepesen szakadt, amúgy normális arcú egyén - nem mondom, hogy hajléktalan, egyrészt, mert nem ismerem a lakáskörülményeiket, másrészt meg biztos megfeddne az ombudsman. Valójában nem is mind a három perdült elém, csak egyikük, kormánykörökben minden bizonnyal szóvivőnek mondanák. "Heló, haver, kéne egy kis pénz, borra gyűjtünk!" - imígyen szól a középkorú(nak látszó) úr. Az enapi pesti látogatásra szánt koldustámogató-büdzsé még érintetlen volt, meg tetszett is az őszinte közvetlenség. Mosolyogva megkérdeztem, mégis, mennyi kéne? "24 Ft, de lehet többet is" Korrekt, gondoltam, még üzleti terv is van, pontos költségvetéssel, biztonsági tartalékkal. Miközben eszmét cseréltünk a különböző "mulatós borok" árairól és beszerezhetőségéről, előguberáltam némi aprót. A százast sajnáltam volna, hátha még pénzért kell valahol parkolni, továbbá a megszorítások fenyegető árnya is rám (pénztárcámra) vetült, de azért kitettem magamért ezekben a nehéz időkben is. Adtam 25 Ft-ot.
