Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu


ERŐSÍTSE MEG POZÍCIÓJÁT Magyarország legdinamikusabban fejlődő térségében!
Hirdessen a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazinban!
Nyári AKCIÓ - 20% ENGEDMÉNY! ...>>>



Nagyvállalati központ a régióban

Bicskéről szóló összeállításunk nem lenne teljes, ha a városba települt legismertebb cégről nem szólnánk. Feiner Péter, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója, az igazgatótanács elnöke volt ebben segítségünkre.

Feiner úr lapunknak elmondta, hogy cégük 1990 óta létezik Magyarországon. A következő évben nyitották első egységüket Tatán, s az elmúlt másfél évtizedben – számos céget felvásárolva, illetve saját zöldmezős beruházásaik eredményeként – 156 üzletet nyitottak. Bicskén először 1994-ben logisztikai központot hoztak létre, majd 2002-tól a cég központját is idetelepítették Budaörsről. A SPAR-nál összesen 7500 fő dolgozik, ezen belül a bicskei bázison 700 embernek adnak munkát. – A folyamatos fejlődés eredményeként tavaly már 184 milliárdos bevételt értünk el, s idén három újabb INTERSPAR hipermarket és 15 SPAR szupermarket üzletet nyitunk– fejtette ki az igazgató. – Üzletfilozófiánk, hogy minőségi áruval és szolgáltatással várjuk vásárlóinkat. S hogy helyes volt döntésünk, amely a minőséget helyezi előtérbe, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy felmérés szerint idén először a vásárlók a minőséget az ár elé helyezik. A tavaly üzembe helyezett bicskei SPAR Húsüzem már a teljes sertés- és marhahús frissáru szükségletet biztosítja, sőt, mintegy húszféle egyéb húskészítményt is előállítanak itt. Saját laboratórium és minőségi ellenőrző részleg biztosítja a tökéletes minőséget. Talán ennek is köszönhető, hogy emelkedett a cég húsforgalma. A régióban betöltött szerepükre vonatkozó kérdésünkre Feiner Péter kifejtette, otthon érzik magukat itt, igen jó kapcsolatot alakítottak ki a bicskei önkormányzattal, illetve a polgármesterrel. Számos esetben segítettek a városban működő civil szervezeteket. Legutóbb például a bicskei tűzoltók számára vásárolt új tűzoltóautóhoz járultak hozzá négy millió forinttal, illetve a Csepel-szigeten rendezett céges hétvégén látták vendégül és ajándékozták meg a gyermekotthon lakóit. A régióban jelenleg egyetlen üzletük a bicskei, de idén terveik szerint még nyitnak egyet Biatorbágyon, s szó van további üzletek nyitásáról is a régióban.

Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>