Hűvösre fordult az idő, bentragadtunk a szobában. Tévé nem játszik, mónikasó és társai kevéssé kötnek le (semennyire). Egyébként is kell a villanyáram más, fontosabb dolgokra. Marad a régi, jól bevált olvasás.
Kezembe akadt a minap Matolcsy Györgynek, a Növekedéskutató Intézet igazgatójának "Adóreformot, most!" című dolgozata. Nem köntörfalaz, rögtön a lényegre tér: "Tévúton jár, aki azt gondolja, hogy csupán adóemeléssel és a kiadási oldal faragásával rendbe lehet tenni a magyar költségvetést." Helyben vagyunk. "Az állam pénzügyi válsága mögött makacs gazdasági bajok állnak, mögöttük a társadalom és az erkölcs válsága. Valóban reformok kellenek, elsőként is adóreform." - folytatja a szerző. Hát ez az, erről van itt nagyban szó, mondanám népiesen. Hogy egy kétfős kócerájnak ne kelljen nagyvállalatokat megszégyenítő adminisztrációt vezetnie, annak minden terhével és járulékos költségével. A kétfős kóceráj főnöke - ahelyett, hogy dolgozna, ad absurdum termelne - megpróbál megfelelni a naponta változó, egymásnak is sokszor ellentmondó jogszabályok tengerének. Egy részük persze belátja, hogy a feladat meghaladja az erejét, ergo, bele… (beleun) és alámerül. A következmény? Tudjuk mindannyian: elmaradt jövedelem, mindannyiunk kárára.
Idézzünk megint a dolgozatból: "Magyarországon az államháztartás pénzügyeinek válságos állapota a mértékben, az elhúzódó jellegben, valamint a szavak és a számok rendszeres eltérésében jelenik meg". Jó, mi? "a szavak és számok rendszeres eltérésében…". Nálunk a Józsefvárosban anno ezt egyszerűbben fogalmazta meg a nép gyermeke: Apám, már megint palira akarnak venni! A választások után rövid időre felerősödő reformretorika az utóbbi időben bizonyos körökben kezdi megint átadni a helyét a régi nótának, miszerint nagyjából rendben mennek a dolgotk, elég csak (adóemelésekkel) növelni kell a költségvetés bevételeit.
Válaszúton vagyunk - megint. Vagy még mindig?
