Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

NB I-es csapat a Zsámbéki-medencében

Hatalmas sikert értek el a legutóbbi szezonban a zsámbéki ping-pongosok: nem csak, hogy feljutottak az NB I-be, hanem újoncként mindjárt harmadikok is lettek. 2005-ben ebből az alkalomból beszélgettünk a Zsámbéki Sportbarátok Egyesülete asztalitenisz szakosztályának vezetőjével, Sőregi Tiborral.

Gratulálok!
Köszönöm, a többiek nevében is.

Megdolgoztak a sikerért.
A siker az élet egyik területén sem jön magától, s a sportban ez a közhely fokozottan igaz. A 90-es évek eleje óta – amikor még a megyei másodosztályban szerepeltünk – következetesen dolgozunk a mostani eredményekért és hat osztályt lépve jutottunk el az NB I-ig.

Az utóbbi két év különösen látványos előrelépést hozott…
2003-ban a másik három szakosztállyal együtt (aikido, tollaslabda, sakk) kiváltunk a Zsámbéki Sport Clubból, ahol a focisták /elsősorban anyagi/ árnyékában voltunk kénytelenek létezni. Az önálló egyesület létrejötte ugrásszerű fejlődést hozott az említett szakosztályok életében.

Mondana még néhány szót az új sportegyesületről, a Zsámbéki SBE-ről?
Jelenleg 214 tagunk van, amelyből 140 gyermek. A szakosztályok a klasszikus modell szerint épülnek fel. A bázist és az utánpótlást a gyerekek adják, erre épül a tömegsport és a „piramis” csúcsán helyezkedik el az élsport. fontos, hogy a gyerekek előtt követendő példák legyenek, akik helyébe megfelelő tehetség és szorgalom esetén ők is odaléphetnek. A gyerekek amúgy is elsőbbséget élveznek nálunk, bárki bárhonnan jöhet, itt jó helye lesz. Ha anyagi lehetőségei korlátozottak, akkor kap ütőt, labdát, tornacipőt és ha egyedül van, lesz társasága, lesznek barátai. A gyermekek edzője ifj. Sallai B. Sándor, aki nemcsak edző, hanem kiváló pedagógus is.

Gazdasági irányultságú lap lévén nem kerülhetjük meg a finanszírozás kérdését…
Az asztalitenisz szakosztály éves költségvetése nagyjából 7 millió Ft. Ennek 20 %-át az önkormányzatunk biztosítja, a többit támogatásokból szedjük össze. Kiadásaink legnagyobb részét a felszerelés jelenti, ezután következik a versenyeztetés és az utazások. Mindenképpen bővíteni szeretnénk támogatóink körét, mert úgy látjuk, hogy egy NB I-es csapat reklámereje erre már kellő alapot ad. Névszponzor lehetőségét is felvetjük a Zsámbéki-medence jelentősebb vállalkozásainak.

Külön köszönet illeti a Zichy Miklós általános iskolát, mert immáron tíz éve térítésmen-tesen biztosítanak számunkra helyet az edzésekhez és mérkőzésekhez. Persze amikor kell, mi is mindig segítünk nekik.


Mik a további terveik?
Egyesületünk új szakosztályokat alapít. Először a kosárlabdát szeretnénk egyesületi keretek között űzni, mert a kosárlabda egyre népszerűbb, a gyerekek között pedig különösen az. Leány kézilabda szakosztályt is tervezünk, melyhez iskolai, tornatanári segítségre is szükségünk lesz.

A gyermeksport erősítése mellett szeretnénk a lányokat, asszonyokat is jobban bevonni a sportéletbe. NB I-es asztalitenisz csapatunk újoncként elért bronzérme pedig már kötelez, bizonyítanunk kell az új szezonban, hogy nem volt véletlen a dobogós helyezés. Jóhírét visszük tehát az ország minden tájára Zsámbéknak és a Zsámbéki-medencének.

/Az Asztalitenisz szakosztály vezetőjét, Sőregi Tibort a 06-30-931-0879-es, edzőjét, ifj. Sallai B. Sándort a 06-20-8065-711-es telefonszámon érik el – a szerk./


Árkos Antal

Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>