Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2010. május
Buli a hegyen
Pátyi Pincenapok

Tavaly bőrig áztunk. Többször is. Talán idén másképp lesz, reménykedtem és napfény- (valamint bogár-)csalogató sárga zakóban meg egy hawaii stílusú ingben indultam neki a XVII. Pátyi Pincenapoknak. Még éppen beestem a kirchheimi testvérvárosból érkezett német vendégek reggelijének végére - korán keltek, indultak Tihanyba kirándulni - majd megszemléltem a pátyi piac felhozatalát. Nem sokkal később immár tele hassal vágtam neki a pátyi pincehegyre vezető sétának. Első körben azonban csak a művházig jutottam, ahol éppen sakkverseny készülődött.

(a cikk a kép után folytatódik)

Kíváncsian vártam, hogy a nimzoindiai védelmet választják-e többen, vagy az angol megnyitást, majd a feszültség fokozódásával magukra hagytam a versenyzőket és elsétáltam a Közösségi Házig, ahol kezdödött a hivatalos megnyitó.

(a cikk a kép után folytatódik)

Ezt követően megint a hegy felé vettem az irányt és elszántságomat ezúttal siker koronázta. Odafent már javában folytak az előkészületek, mindenki sürgött-forgott, én meg nem tudtam ellenállni az egyik ismerős borosgazda szíves invitálásának. A felvett plusz kalóriák ledolgozása érdekében körtúrát terveztem, amit leírni egyszerűbb, mint megtenni, mert lépten-nyomon ismerősökbe botlottam, akikkel meg kellet beszélni a világ (és a bor) folyását. Úgyhogy már igencsak elmúlt dél, mikor a Torbágyi útra lejutva visszaindultam a faluba. Itt saját lábamon tapasztalhattam meg, hogy azon a szakaszon járda-ügyben még akad tennivaló. Azért valahogy elvergődtem kedvenc pizzériámig, ahol látva lerongyolódott állapotomat enni adtak. Íly módon feltöltekezve ismét nekiduráltam magam egy újabb menetnek.

(a cikk a kép után folytatódik)

Megcsodáltam a gyerekszínházat, majd tovább kaptattam felfelé és örömmel láttam, hogy egyre többen így tesznek. Ekkor a pincék körül már javában nyüzsgött a pátyi és környékbeli nép. Volt itt minden, mint a búcsúban.

Egyre komolyabb fizikai teljesítménynek tűnt a pincesor egyik végétől eljutni a másikig, már csak azért is, mert a délelőtti nyugalmas bóklászást felváltotta az egymás kerülgetése, ami a színpad környékén néhol már szinte tülekedéssé változott. A hangulat egyre fokozódott, némely saját tűrőképességét túlbecsülő ifjoncon és helyenként korosabbon ugyan már látszottak az etanolmérgezés jól ismert tünetei, de a nagy többség remekül tartotta magát. Késő délután felé némileg megfáradva előkerültek német barátaink is, akik Dr. Bognár András polgármester pincéjénél élvezhették a magyaros véndéglátást.

Ezután végigvezettem barátainkat a pincesoron, már behúnyt szemmel is tudtam az utat. Ez a tudás már csak azért is jól jött, mert a nappal amúgy csodaszép kandeláberek valahogy nem akartak életre kelni. A németek egyébként jól bírták a gyűrődést, még a küldöttség legidősebb, nyolcvan feletti tagja is vidáman tartotta velünk a lépést, csak sötétedéskor kérte, hogy kísérjük vissza a kiindulási pontra. A többiekkel még meglátogattunk egy-két pincét, melyek gazdái nem felejtették el a kint kapott vendéglátást és tőlük telhetően - ami nem volt kevés - igyekeztek viszonozni a sok kedvességet. Megintcsak átvágtuk - néhol szinte átverekedtük - magunkat a színpad környékén, ahol addigra már teljes mértékben a bulira éhes ifjabb korosztály nyert teret, szemmel láthatóan - itt volt némi világÍtás - remekül szórakozva. Nem sokkal éjfél előtt vettünk búcsút egymástól. Vendégeink szállásukra indultak, másnap hosszú út áll előttük. Magam pedig lesétáltam kedvenc medvémhez és hazagurultam. (Jóakaróim megnyugtatására közlöm, délután már csak ásványvizet - népiesen szódát - ittam)

Ja, és kaptam egy német kiadású, de magyar nyelvű müncheni útikönyvet - talán hasznát veszem még valamikor.

Árkos Antal
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>