A választási kampány hevében a pártok igyekeznek a nyugdíjasok kegyeit megnyerni, s a legkülönbözőbb ígéretekkel halmozzák el őket. De vajon milyenek is nyugdíjkilátásaink valójában?
Általános tendencia a fejlett világban, hogy a társadalom elöregedésével nagy gondot jelent a nyugdíjak kifizetése az állam számára. Egyre kevesebb aktívnak kell megtermelni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges járulékokat.
Hazánkban - az elterjedt közhittel ellentétben - csak az 1988 utáni kereseteket veszik figyelembe a nyugdíjak megállapításánál.
Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Egszségügyi Minisztérium (ICSSZEM) számításai szerint egy ma, átlagos keresettel és szolgálati idővel (35-38 év) nyugdíjazott polgár idén várhatóan 60-70 ezer forintos nyugellátást kap, a minimálbéresek pedig 25-26 ezer forintos nyugdíjra számíthatnak.
A nyugdíjtörvény 1997. évi módosítása jelentős változásokat jelentett. Ezek legfontosabbika, hogy 2009-től megszűnik a minimálnyugdíj, illetve hogy 2013. január elseje után adót kell fizetnünk a nyugdíj után is. További jelentős változás, hogy amíg jelenleg a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset 80 százalékát kapja egy negyven éves munkaviszonnyal rendelkező polgár, addig 2012. december 31. után csak 66 százalékra számíthat.
Aki tehát már jelenleg is nyugdíjas, viszonylagos biztonságban érezheti magát. Azok lesznek inkább bajan, akik az elkövetkező néhány évben, de méginkább, akik 2013-tól mennek nyugdíjba.
Szakértői számítások szerint a 2013. január elseje után nyugdíjba menők például 150 ezer forintos átlagkereset mellett mintegy 73 ezer forint adóköteles állami nyugdíjat kapnának. Amennyiben magánnyugdíjpénztár tagjai, úgy 54 ezer forint állami ellátásra számíthatnának, s ezt egészítené ki a magánnyugdíjpénztári kifizetés.
Ennek magyarázata, hogy egész Európában komoly problémát jelent a társadalom elöregedése, ezért szinte minden országban gondolkodnak a nyugdíjkorhatár emelésén, illetve az állami ellátás arányának csökkentésén. Vannak országok, ahol már komoly hagyománya van az öngondoskodásnak, de a volt szocialista tábor országaiban sajnos az öregkor ilyen jellegű biztosításával alig-alig találkozunk. Pedig nagyon fontos lenne hazánkban is az öngondoskodás, hiszen a 2010-es években nyugdíjba mennek a Ratkó-korszak gyermekei, ami hatalmas megterhelést jelent majd a nyugdíjfinanszírozás számára: a rendszerváltáskor még 5,4 millió dolgozó befizetései "tartottak el" két és fél millió nyugdíjast, 2010 környékén viszont már közel azonos lesz a két réteg nagysága, tíz évvel később pedig majdnem teljesen megfordul az arány.
Komoly hiányosság, hogy amióta 1997-ben világossá vált a helyzet, egyetlen kormány sem hangsúlyozta: a kétezer tízes években nyugdíjba menők csak úgy számíthatnak gondtalan öregkorra, ha saját maguk is jelentős összegeket tesznek félre erre az időszakra. Egyes szakértői számítások szerint például a nyugdíj előtti életszínvonal mintegy 30 százalékára számíthat az, aki csak az első két pillérre - az állami- és a magánnyugdíjra - alapozza öregkorát. Akiknek még legalább tíz év van hátra a nyugdíjazásig, azoknak még komoly esélyük van arra, hogy valamiféle takarékoskodást elindítva legalább valamelyest ellensúlyozzák az öregkorban várható anyagi jellegű problémákat. Azok kerülnek igazán komoly dilemma elé, akiknek már csak néhány évük van a nyugdíjig.
Az öngondoskodást már alkalmazó - nyugat-európai - országok tapasztalatai szerint a huszonéves korban indított hosszú távú megtakarítás esetén elegendő a nettó jövedelem tíz százalékát félretenni ahhoz, hogy nyugdíjas korban változatlan életszínvonalon élhessünk. Negyvenévesen már a jövedelem negyedére lenne szükség ugyanehhez., ha pedig valaki csak ötvenes évei közepén kezd takarékoskodni, annak jövedelmének már csaknem hatvan százalékát kell félretennie 62 éves korában való nyugdíjazásig.
A helyzet ennyire azért nem elkeserítő, mert nagymértékben megkönnyíti a munkavállaló nyugdíjcélú megtakarításait, ha a munkaadó él a törvény által nyújtott lehetőségekkel, és a vállalkozási költségekből adómentesen leírható támogatással segíti az alkalmazott megtakarításait.
A helyzet tehát súlyos, de nem teljesen reménytelen. Ha az állam, a vállalkozók és a polgárok mindegyike megteszi, amit tehet, még javulhatnak a nyugdíjba menők kilátásai. Az államnak adó- és járulékkedvezményekkel ösztönöznie kell a nyugdíjcélú megtakarításokat és föl kell világosítania az embereket, hogy saját megtakarításaikra is szükség lesz nyugdíjas éveikben. A vállalkozóknak ki kell használniuk az állam által nyújtott kedvezményeket és hozzájárulniuk az alkalmazottak nyugdíjcélú megtakarításaihoz. Az egyszerű polgárnak pedig magának is félre kell tenni, hosszú távú megtakarításokat indítani - amint ez az unió régi tagországaiban már teljesen természetes -, hogy öregkorában valóban megérdemelten pihenhessen.
Bármelyik párt is nyerje meg az idei választásokat, olyan kihívással kell szembenéznie a nyugdíjkérdés megoldásakor, amely egész Európában komoly nehézségeket okoz. A legfontosabb feladat az embereket rádöbbenteni: az állami által biztosított "gondtalan" nyugdíjas éveknek vége. Öngondoskodás nélkül senki sem reménykedhet gondtalan nyugdíjas életben. Magunknak kell kezünkbe venni a sorsunkat.
