Recesszió, csökkenő megrendelések, tőkehiány, visszaesés, elbocsátások. Ezek jellemezték a Pest-megyei Műanyagipari RT.-t (PEMŰ) a 90-es évek közepén-végén. A hosszas stagnálást 2004-ben határozott intézkedések követték, és ma már új szelek fújnak a cégnél. Hollósi Ernővel, a cég tavaly kinevezett elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.
– Elegáns, de nem hivalkodó új iroda, ragyogóan tiszta felújított mosdó a folyosó végén – ezek már a kilábalás jelei?
– Mikor tavaly átvettem az Rt. vezetését, láttam, hogy tovább nem halogathatók a határozott intézkedések. A PEMŰ privatizációja 1993-ban úgy ment végbe, hogy minden dolgozót tulajdonhoz juttattunk, és igyekeztünk mindenkinek a munkahelyét a legmesszebbmenőkig megőrizni. 2004-ben azonban már a PEMŰ további léte vált kérdésessé. Vagy véghez tudjuk vinni a radikális átalakítást és költségcsökkentést, amit a zsugorodó piac ránk kényszerít, vagy búcsút mondhatunk annak is, amit elértünk.
– Melyek voltak a legfájdalmasabb döntések?
– 2004-ben 4 telephelyünkről (Solymár, Cegléd, Budapest, Zsámbék) összesen 231 embert kellett elküldenünk, ami 252 millió Ft-ba került. Az árbevételünk 5,5 milliárdról 3,4 milliárdra esett vissza.
– Hogy oszlottak meg a leépítések?
– A kaptagyártás a magyar cipőiparral együtt gyakorlatilag megszűnt. Maradt valamennyi német megrendelés, de ez nem fedezte a budapesti telep fenntartását, ezért azt 2004. június 30-ával eladtuk. Ez negyven embert érintett. A kaptatömbgyártás Solymárra, a kaptagyártás Romániába került – ma is két cégünk van ott.
A ceglédi cipőgyártás más okokból ugyan, de szintén visszaesett. Itt Puma cipők készültek, de a hamisítványok előretörése miatt a román és részben a magyar piac nagyon beszűkült, jelenleg a ceglédi cipőgyár már csak harminckét embert foglalkoztat, akik – mialatt a gyár fenntartását biztosítják – arra várnak, hogy valamilyen jövedelmező tevékenység kerüljön hozzájuk. Innen száztizenhárom embert kellett elküldenünk.
Zsámbékot is érintette a cipőgyártás leépülése, miután az alapanyagot itt gyártottuk. Már csak az újrahasznosítási tevékenység maradt, de itt is nagy a verseny, mert a támogatások miatt sok új cég is belevágott, új gépekkel, miközben mi nem tudtunk fejleszteni. A fröccsöntő részleg Solymárra került,s így csupán nyolc fő maradt Zsámbékon.
– Már többedszer kerül szóba a fejlesztések elmaradása. Mi volt ennek az oka?
– 1993-ban igyekeztünk a privatizációt tisztességesen végrehajtani. A Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében az öszszes dolgozót tulajdonhoz juttattuk. Maga a privatizáció mintegy 500 millió forintba került (1993-ban!), ugyanakkor visszafizettünk további 1 milliárdos adósságot. Fejlesztésre viszont már nem jutott. Az utolsó nagygépes fejlesztést világbanki hitelből hajtottuk végre 1989-ben. Ekkor még nem volt magyar Suzuki, de később ezeken a gépeken készültek a Suzuki nagyméretű műanyag alkatrészei (lökhárító, műszerfal).
– Ha már szóba került, beszéljünk kicsit az autóipari beszállításokról.
– A beszállítók között hatalmas a verseny, nyomottak az árak, viszont nagyok a darabszámok, biztos a megrendelés és pontosan fizetnek. Az új Swifthez tizenegy termék gyártását kaptuk meg, amelyhez viszont fejlesztésre volt szükség: most folyik egy új nagy gép átadása, ami már közben termel is. A 2005-ös modellhez további négy új termék gyártását szereztük meg. Ezeknek az egyéb haszna,hogy a 2006-os beszállítási lehetőségeket pedig azok pályázhatják meg, akik már az előző két évben is beszállítók voltak. Úgy látjuk, hogy nagyjából a teljes árbevételünk 40%-a jöhet be az autóiparból.
– Mondhatjuk, hogy ezekkel a sokszor fájdalmas lépésekkel lezárult a konszolidáció a PEMŰ életében?
– Igen, most már előre kell néznünk. Fel kell mérnünk, mely termékekre számíthatunk a jövőben, mekkora az a legkisebb terület, ahol ezek gyárthatók, mekkora az ehhez szükséges minimális személyzet. Idén pedig sor kerül a működtető szervezet korszerűsítésére is. A solymári üzem területének, épületeinek egy része bérbe adható. Idén az árbevétel már növekedni fog, várhatóan 4 milliárd felett lesz. Pénzügyi helyzetünk viszont egyelőre továbbra is kiélezett, mert nem hasznosítható ingatlanaink értékesítése tavaly nem járt sikerrel. Ezek közül a zsámbéki “sárga épület“ sorsa külön történet
– Hogyan tovább?
– Idén 60 milliós mérleg szerinti eredményt szeretnénk elérni az ingatlanértékesítésekkel együtt. Fő célunk a pénzügyi helyzet stabilizálása úgy, hogy közben fejleszteni is tudjunk, mert csak így maradhatnunk versenyben.
Múltból a jövőbe