Milyen szép lenne. Nem kellene folyton aggódnom, tudok-e a jövő héten is enni adni a srácaimnak. Más fizetné a fűtésemet, a villanyomat, a telefonomat, a kocsim üzemanyagát, de lehet, hogy a kocsimat is. Közben teli szájjal szidnám ezeket a másokat, elmondanám őket mindenféle szélhámos adó- és táppénzcsalónak csak azért, mert nem hajlandók nekem kétévente új kocsit venni meg új irodabútort. Kapnék jó hosszú fizetett szabadságot, 13. havi fizetést, jutalmat. Olcsón ehetnék a kiváló minisztériumi konyhán, vagy levásárolhatnám a kedvezményes ebédjegyet a sarki boltban. Lenne üdülési csekkem meg egyáltalán szabadidőm, hogy üdülni mehessek. Kedvező feltételekkel kaphatnék hitelt is, amiért jótállna a munkaadóm. Odabenn ügyesen forgolódnék, főnökömnek sose mondanék ellent, még akkor se, ha véleménye fél nap alatt változik ellenkezőjére. Eközben lelkesen végezném a rám kirótt látszattevékenységet, írnám a kukában landoló jelentéseket, gyártanám a senkinek nem kellő táblázatokat. Két papírmunka között pedig intézném a kis maszek bizniszeimet. A legapróbb üzeleten is tudnék keresni, hiszen rezsim nulla lenne, telefon, számítógép, fax és fénymásoló költsége soha nem terhelné "másodálllásomat". Nem kellene soha papírt vennem, de tollat, noteszt, budipapírt sem. Viszont kapnék ruhapénzt. Néha kimennék külföldi "tanulmányútra", vagy elmennék belföldön egy kis tapasztalatcserére, tanfolyamra, továbbképzésre valami rendes falusias helyre, ahol jól főznek és melegvizes fürdő is van. Egyszóval, élnék, mint hal a vízben - ha már a víz szóbakerült. Valaki meg finanszírozná ezt. A nép, a polgárok, az Eu - nekem mindegy, csak ne nekem kelljen.
Mi? Mit mondasz? Azt mondja a haver, hogy most rúgnak ki közel százezer közszolgát. A francba, lemaradtam - erről is…
