Valójában borfesztivál, a pince csupán - bár tagadhatatlanul fontos - kellék. Különösen a Körpince-sor, mint a rendezvény egyik fő helyszíne. (képünkön).
Szombat dél felé rámjött a mehetnék, az új töki Waldorf-iskolában jól besütiztettek (az alkalomról lásd cikkünket - a szerk.), de egy pohár bor még elfért volna. A herceghalmi csomópontban elfogott az arrajárók által jólismert bizonytalanság, vajon Bicske vagy Biatorbágy felől közelítsem meg Etyeket? Ezúttal Nagy elődömre, Sándorra tekintettel végre megembereltem magam és elvágva a gordiuszi csomót nekiindultam toronyiránt. A vasúti híd után jobbra Talentis zászlók, majd keskeny aszfaltcsík vezet a nemrég megnyílt Abacus rendezvényközponthoz. A Dávid-major mellett elhaladva földút következik, de jól járható. Porzik ugyan az aszály miatt, de ez lenne a szárazság legenyhébb következménye. Először gabonatáblák, majd szőlőültetvények jönnek. A dombtetőn megállok, körbekémlelek. Innen is - mint a Zsámbéki-medence összes magaslati pontjáról - ragyogó kilátás nyílik mindenfelé. A gyönyörködést befejezve lopakodó üzemmódba kapcsolok és a szőlők mellett beosonok a demilitarizált övezetbe - már amennyire ez egy kéttonnás négykerekűvel lehetséges. Mármint a lopakodva osonás.
(Remélem, nem az én 1600 forintos (parkolás+buszozás) megtakarításom fog hiányozni a rendezvény kasszájából. Különös tekintettel azokra a szállongó hírekre, hogy az etyeki önkormányzat által a rendezvénygazdától területfoglalási díj címén követelt jópár-milliós összeg nagysága és jogszerűsége feletti vita adott esetben az idei fesztivál meghiúsulásával is járhatott volna.)
Mentségemre szolgáljon, hogy kedvenc medvém érzékeny a napsütésre, így viszont nyugodtan hűsölhetett a temetőbejárattal szemközti árnyas fák alatt, amíg belevetettem magam a fesztivál forgatagába. Azért olyan túl nagy be(le)vetésre ne gondoljanak, nagyon meleg volt, jólesett egy kis ücsörgés egy pohár finom rozé mellett beszélgetve néhány jóbaráttal. Szóba került a Talentis-program, a térségi önkormányzatok és Garcia Marquez egyaránt. A délután hűvösebbre fordultával mentem még egy kört a (kör)pincék előtt. Örömmel fedeztem fel szűkebb szomszédságomból a töki borászokat: Kovács Feri bácsit és a Nyakas Pince szakembereit. Némi hunyorgás után pedig az egyik pince előtt a fúvószenekarban Etyek újdonsült polgármesterét, Szűcs Lajost véltem felismerni. Inkognitót viselt éppen, külföldiül így hívják a fekete napszemüveget. Ha a magyar sajtóban gyakori képzavarral próbálnék élni, azt mondanám, remélem, elhúzza a testületben akadékoskodók nótáját. Etyek pedig levetheti végre a "térség leggyorsabban fluktuáló önkormányzata" kevéssé megtisztelő címét és a kiváló adottságaira összpontosíthat(na) végre.
A temetőhöz, mint minden dolgok végezetéhez visszaindulva azért elbóklásztam a főtéren is, itt mintha kevesebben lettünk volna.
A kaja viszont határozottan drágának tűnt. Az ötezer forintos kilónkénti kolbász meg sültcsirke-ár legalábbis mifelénk drágának neveztetik. A négyezer forintos sültkrumpli meg valószínűleg országos csúcstartó. Nem is nagyon ettek a népek, legfeljebb azt, amit hoztak magukkal. Vagy amivel megkínálták őket a barátaik.
