Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

A Talentis Programiroda sajtóközleménye – 2004. február 13.

Egy fizikus, egy orvos-kutató és egy történész kapta a Talentum Akadémiai Díjat

Kiemelkedő elismerés fiatal tudósoknak

Vagyonából évente 60 ezer eurót adományoz a tudásprogramon dolgozó Kenyeres Sándor

Fiatal kora dacára már kiemelkedő eredményeket ért el szakterületén az a három tudós, név szerint Domokos Péter 33 éves fizikus, Geiszt Miklós 34 éves orvos-kutató és az ugyancsak 34 éves Molnár Antal történész, aki az idén megkapta a Talentum Akadémiai Díjat. Az elismeréssel egyenként 20 ezer euró, vagyis több mint 5 millió forint jár – erről még a díj megalapításakor, két éve rendelkezett Kenyeres Sándor területfejlesztő üzletember, aki most azon dolgozik, hogy létrejöjjön az első magyar és egyben az első közép-európai tudáspark a Zsámbéki-medencében.

Kimagasló tudományos teljesítmények támogatására, a szellemi kreativitás elősegítésére hozta létre a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítványt és az évente egy alkalommal kiosztott Talentum Díjat Kenyeres Sándor, aki egy nagyszabású tudásprojekten, a Talentis Program megvalósításán dolgozik. A magyar milliárdosok listáján előkelő helyre sorolt Kenyeres Sándor még 2002-ben döntött úgy, hogy évente három fiatal, 35 év alatti magyar tudós fejenként 20 ezer eurót kapjon, ha teljesítményéről úgy gondolják a díjat odaítélő akadémikusok, hogy az nem csak az adott szakterületen jelentős, hanem társadalmi hasznossága, az életminőség fejlődésére gyakorolt hatása is vitathatatlan.

Az alapítvány öt tagú, akadémikusokból álló döntőbizottsága három kategóriában három-három fiatal tudóst terjeszt fel a díjra. A kuratórium, amelynek elnöke Vizi E. Szilveszter MTA-elnök, közülük választja ki az elismerésben részesülő kutatókat. A kuratórium tagjai: Bojár Gábor, Detrekői Ákos, Enyedi György, Fodor István, Glatz Ferenc és Roska Tamás.

Az idén, természettudomány kategóriában a Talentum 2003. évi Akadémiai Díjat Domokos Péter fizikus nyerte el, “A fény mechanikai hatása atomokra és molekulákra optikai rezonátorban” című pályázatával. Élettudomány kategóriában Dr. Geiszt Miklós orvos-kutató, “Új szabad gyök-termelő enzimek az emberi szervezetben. Lehetséges klinikai és gyógyszerkutatási vonatkozások” című pályázata, társadalomtudomány kategóriában pedig Molnár Antal történész “Vallások és népek a hódolt Magyarországon és a Balkán-félszigeten (16-17. század)” című dolgozata kapta az elismerést.

Mindhárom díjazottban közös vonás, hogy fiatal koruk ellenére kiemelkedő munkásságra tekinthetnek vissza; szakterületükön számos publikációval rendelkeznek, ismertek és elismertek az országhatárokon túl is, kiemelkedő társadalmi hasznossággal bíró kutatásaikat mégis Magyarországon végzik.

Kenyeres Sándor területfejlesztő üzletembernek egyik célja éppen az, hogy a Talentum Díj odaítélésével és a nevéhez fűződő Talentis Program megvalósításával leállítsa, de legalábbis korlátozza az úgynevezett agyelszívást. Annak akar gátat vetni, hogy az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya, a kutatási feltételek alacsony színvonala miatt a legjobb tudósok, kutatók külföldre kényszerüljenek.

További információk:

Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány

Seres Judit

alapítványi titkár

Mobil: 06-20-922-0234

E-mail: info@talentum-ceta.hu

Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>