Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

II. évfolyam 6. szám 2005. augusztus

A 2006-os 6. Zsámbéki Baráti lovastalálkozó programja ...>>>


Tóth István a hatosfogattal (Fotó: Horváth S. László)

Ismét nyeregben az egykori csikós

Cipó, Flotti, Zsidó, Pista, Tótpista, Tóth úr – más-más nevek, de ugyanazt a személyt jelölik. Tóth Istvánt, aki idén ötödik alkalommal invitálja a lovat szerető közönséget Zsámbékra, hogy közösen tisztelegjenek az ember egyik leghűségesebb társa, a ló előtt.


– Amikor 2001-ben belevágtam az első találkozó szervezésébe, már több esztendeje foglalkoztatott a gondolat, hogy méltatlanul elfelejtettük barátunkat és társunkat, a lovat. Alig ötven–száz esztendeje még elképzelhetetlen volt az élet nélküle: a közlekedésben, a mezőgazdaságban, de még a háborúban is pótolhatatlan volt. Mára viszont már kizárólag hobbi illetve sportállatként tartják – fejtegette az ötletgazda.

– Ehhez igazodva a programot minden évben igyekszem úgy öszszeállítani, hogy a ló egykori és mai sokoldalúságát minél teljesebben be tudjuk mutatni. Így kerültek a programba a huszároktól és lovasíjászoktól kezdve a sportlovakon keresztül a legváltozatosabb fogatokig a ló és ember egymásra utaltságát bemutató legkülönbözőbb műsor- és versenyszámok. Újdonság lesz idén a huszárok ágyús, tüzérségi csatajelenete is, de az igazi unikum maga a főszervező lesz, aki több, mint negyven kilót lefogyva, másfél évtized után ismét nyeregbe pattan, s lóháton vezeti fel a megnyitóra az összesereglett lovasokat.

Nagyon sokunk számára ez igazi különlegesség lesz, hiszen csak hírből hallottunk Flotti töki csikósmúltjáról, elsősorban fogathajtóként ismertük.

Augusztus 27-én a hátaslovak, 28-án pedig a fogatok meglepetései várják Zsámbékon a lóbarátokat. A részletes program honlapunkon megtalálható ..>>

Hajdú Péter

Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>