Minden jót, Mónika
Az országszerte ismert zsámbékit, Payer András énekest, előadó művészt, zeneszerzőt “mutatjuk be“. Talán tudunk valami újdonsággal szolgálni azoknak is, akik jól ismerik őt.
Hogy kerültél Zsámbékra?
1987-ben arcüreg bénulást kaptam. Tíz hónapig kezeltek. Hála Istennek meggyógyultam. Négy százalék esélyem volt erre. Mivel ez a folyamat több mint egy évig tartott, azt gondoltam, hogy véglegesen abba kell hagynom a színpadi szereplést, az énekesi, a művészi pályát. Új elfoglaltság után kellett néznem. A nejemmel együtt beiratkoztunk a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolára, arra gondolva, hogy, ha szálloda tulajdonos, vagy vezető szeretnék lenni, legyen meg ehhez a megfelelő szakismeret és az iskolai végzettség. Mivel már rendelkeztünk felsőoktatásban szerzett diplomával – én gyógyszerészként nyertem ide felvételt – az újabb diplomát, két év tanulás után, a kiegészítő képzés befejezésekor, vehettem, vehettük át. Tőkém nem lévént, kénytelen voltam eladni a rózsadombi lakásomat. A befektetési lakhely változtatatási szándékomat elmondtam mindenkinek, A Rózsadombon volt egy zsámbéki cukrász, aki megígérte, hogy szerez itt nekem házat. Valahonnan az is a tudomásomra jutott, hogy Melocco Miklós már régebb óta itt lakik. Miklóst már a hatvanas évek elején volt módom megismerni az Ifjú Művészek Klubjában. Ő egy etalon ember s így joggal gondolhattam, hogy nem lehet ez rossz hely. Meg is vettük a zsámbéki házunkat és beszálltam egy üzleti vállalkozásba.. Ez a sokat ígérő vállalkozás, amellyel ketten próbálkoztunk, nem úgy jött be ahogyan gondoltam Ebből kiszálltam és Zsámbékon fektettem be a ház vétele után megmaradt pénzemet. Ez a vállalkozás 1995 óta működik néhány változtatással fűszerezve. Jelenleg a Szerencsejáték Rt.-vel kötött szerződésnek megfelelően lottózót működtetünk és az ehhez feleslegessé váló helyiséget bérbe adjuk. Ez a tevékenység most rentábilisnak tűnik.
Ma hogy érzed magad Zsámbékon?
Jól, mert korábban még sosem volt kertes házam és itt ki tudok ülni a kertbe. Már 14 éve vagyok zsámbéki. Sajnos vannak kevésbé kedvező tapasztalataim is. Bizonyos igényszint alá nem tudok lemenni. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem mindenkinek fontos a saját portája Néhányan koszolnak, mocskolnak, s ez a szellemi megnyilvánulásokra is kivetül. Valahogy el kellene érnünk, hogy mindenki tartson rendet a hozzá tartozó körletben.
És a közéleti szereplés?
Ma ennek. nem sok értelmét látom. A testületek – tisztelet a kivételnek – gyakorta lejáratják magukat. Amikor én is képviselő lettem, a tőlem eltérő gondolkodású polgármester jobban értett az én nyelvemen, mint az azonos tőről való. A falu érdekeit kellene képviselni tűzön – vízen át. Fontosnak tartanám például, hogy legyen rendőrőrsünk, hogy mindenki tegye rendbe a portáját és ne a ház előtti árok legyen a szemétgyűjtő hely Örülök, hogy végre van egy olyan jegyző, aki nem zsámbéki, s így talán rajta keresztül is lehet a gyengeségeinken javítani.
A zenei életből, a „szakmától” – ahogyan Te szoktad ezt emlegetni – való hosszabb távollét után miként sikerült ismét visszakerülnöd a könnyűzenei élet forgatagába?
A gyógyulásom után vacilláltam, hogy mitévő legyek. Zsámbékra kerülve – a kilencvenes évek elején – telefon hiányában nem tűnt egyszerűnek a színpadra való visszakerülés. Ennek egyik oka, hogy itt nehezebben voltam elérhető, mint Budán Ám az az öt év amely az egyéb próbálkozásokkal telt el rádöbbentett arra, hogy maradjak a „kaptafánál.” Újból felpörögtem, és jelentős energiát fektettem abba, hogy ismét fókuszba kerüljek. A médiák az én és a hasonló korú, a dallamos melódiák előadóit, illetve ezt a zenei stílust nem kedvelik.. Ám amennyire ez ma lehetséges, annyira sikerült visszatérnem a szakmába. Ma ugyan úgy szeret a közönség, mint harminc évvel ezelőtt. Vannak színpadi fellépéseim, szerepelek a TV-ben, időnként lemezen is, énekesként és szerzőként is. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a betegség után megtaláltam a visszatérés útját, azt az utat, amely valóságos gyógyír a számomra.
Vannak-e új szerzeményeid?
Ma nem érdemes zenét szerezni, mert olyan a helyzet, mint azé a gyereké, amelyet boldogan megszül az anyja, de enni már nem ad neki. Ma a szerzők kevés teret kapnak. Régen,, ha a zenei szerkesztőnek megtetszett egy szám azt sűrűn hallhatta az ember a rádióban. Ma az én korosztályom zeneszerzőit – tehát nemcsak az én szerzeményeimet – alig játsszák. A fiatalok jelentős előnyöket élveznek. Az ő – gyakorta az egyéb „élvezetektől” se mentes – közönségüket persze nem kívánom elcsábítani Mi jól megalapoztuk magunkat. A köreinkből valaki, azt mondta: „Minket már nem lehet visszacsinálni” ha hagynak egy kicsit megvillanni bennünket, az emberek tudatából nem lehet e műfaj illusztris képviselőit kitörölni. Az általam is képviselt dallamos zenének is jelentős a tábora, tehát nem előröl kell megmászni a hegyet.
A zenekedvelők jelentős része , 25 – 30 százaléka, szereti a ti zenéteket. Miért nem lehet ezt kiszolgálni?
Azért mert irányítva van ez a műfaj is. Megtűrik, nem tiltják, de arra vigyáznak, hogy a még számukra elfogadhatónál jobban be ne fészkelje magát a köztudatba.
Hogyan alakulnak a fellépéseid?
Minden hét végén a Budapest Ragtime Band-del van közös műsorunk s most tervezem, hogy egy jazz-trióval és további egy-egy meghívott zenésszel lesznek fellépéseim.. Ezt is sokan szeretik. Kialakult már az idei nyári programom is. Minden hétvégém le van kötve. Ősszel pedig ismét a Budapest Ragtime Banddal fogok hangversenyezni.
És mi a helyzet a lemezkiadás terén?
Az utolsó lemezemet magam adtam ki. Szeretik. Úgy tűnik, hogy rövidesen elkészül egy négy lemezes életmű felvétel is, amelyen nyolcvan szám lesz. Ezen jelen leszek mint zeneszerző és mint énekes. Szerzeményeim, és más magyar szerzők dalai mellett világslágereket is előadok, magyar szöveggel.
Több évtizede vagy a pályán. A lendület ma is a régi.
Szeretem amit csinálok. Tizenkilenc évesen kezdtem. A korabeli zenei potentátok elfogadtak. Ez az ága a művészetnek – mint ahogy már említettem – ma már számomra egyben terápiát – ha úgy tetszik munkaterápiát – is jelent.
A művészi pályád folytatásához további lendületet, és sok sikert kívánunk. „Minden jót” Andriska!!!
