Polgármester barátom mesélte:
"Hogy, hogy nem, egy iskolába jártam a Rádió akkori elnökével. Egyik délelőtt felhívtam a titkárságot, elmondtam illendően ki és mi vagyok és kértem, hívjon az elnök asszony vissza, ha van egy kis ráérő ideje. Ő is emlékezhetett az egykori barátságra, mert néhány órára rá megcsörrent a telefonom. Beszélgettünk kicsit a régi szép időkről, majd rátértem tulajdonképpeni mondanivalómra. Megkérdeztem, lenne-e mód arra, hogy néhány napig községünk harangja szolgáltatná a déli harangszót. A válasz igenlő volt, az előkészületek végeztével nagyjából egy hónap múlva meg is kondultak a déli műsorban az ismerős harangok és ez így ment egy héten át. Jóleső elégedettséggel dőltem hátra. Elégedettségem mindaddig tartott, amíg fülembe nem jutott a faluban lábra kapó szóbeszéd. Miszerint én jó pénzért eladtam a falu harangjait Pestre, és mostantól majd onnan fognak szólni, nekünk meg itt nem lesz. Felhívtam a legnagyobb rémhírterjesztőt, és megkérdeztem tőle, hogy hallott-e már valami olyasmi ördöngős készülékről, mint pl. a magnetofon? "Ja, hát arra nem is gondoltunk" - volt a válasz.
El vagyunk veszve egészen." - fejezte be barátom a történetet.
