Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2008. március
Minőségi élelmiszert hazai termelőtől
Gulyásleves háromféle húsból ...>>>

MOTTÓ: ha egy békát forró vízbe teszünk, akkor mindent elkövet, hogy kimásszon belőle, viszont, ha hideg vízbe tesszük, amit lassan felforrósítunk, akkor ugyanaz a béka szép csendben hagyja magát megfőzni.

A ma embere civilizációs kényelemben él és nem ér rá, hogy annyi időt és energiát, annyi munkát és hozzáértést áldozzon ételének elkészítésére, mint évszázadokon keresztül nagyszüleink.

A ma embere érzi, hogy valami nem stimmel. Rohanó, versengő világban él, egy globalizálódó társadalomban, amely a hatékonyságról, a racionalitásról szól, s így nem marad ereje, energiája arra, hogy az étel, amit magához vesz, az ne ugyolyan rohanvást és "racionálisan" készüljön el. Ehhez jön még a profitéhség, mert a termelő, a felvásárló, a feldolgozóipar, a kereskedelmi lánc minden egysége pénzt akar keresni. Nagyszüleink idejében egészen más rendszerben jutott el az élelmiszer a paraszttól a gyomrunkig.

Induló sorozatunkkal azt kívánjuk bemutatni, hogy mit vesztettünk el azáltal, hogy a "mindennapi kenyerünket piacosítottuk", ugyanakkor igyekszünk arra is választ találni, hogy mit tehetünk ez ellen - már ha akarunk egyáltalán.
Gulyásleves háromféle húsból (a szerző receptje)

Apróra vágott hagymát üvegesre sütök, majd a kockáravágott birkalábszárat félóráig beleteszem (kevés vörösborral meglocsolom), majd hozzáteszem a kockáravágott marhahúst, és ca egy órát főzöm. Közben hozzáadok örölt köményt, majd hozzáadom a kockáravágott sertést (mangalica), félig puhárafőzöm, feketeborsot, pirospaprikát szórók rá és a végén megsózom. Amikor majdnem kész a pörkölt, akkor a kockáravágott sárgarépát, zellert megforgatom benne, és hagyom ca. 10 percig. Majd beleteszek fehérrépát, egész fokhagyma gerezdeket és felöntöm vízzel, és hagyom rotyogni egy-másfél órát. Majd leveszem a lángot takarékra és hagyom lassan főni, beleteszem a csipetkét és ca. öt órán át főzőm. Mielött kész, teszek bele kockáravágott pityókát (krumpli), és addig főzöm erősebb lángon, amig a krumpli puhára nem fő, szórok rá petrezselyen zöldjét, és tálalom.
Mi vezetett el idáig? Közhelyszámba megy, hogy a föld túlnépesedett, egyszerűen többen élünk rajta, mint amit erőforrással elbírna, több szájat kell etetni, mint amennyit a hagyományos mezőgazdasági módszerekkel lehetséges. Ez az alapvető oka annak, hogy teret nyert a nagyüzemű élelmiszergyártás, ugyanakkor a szabadpiaci kereskedelem is hozza magával a saját anomáliáit, melyekkel az utóbbi időben nyilvánosságot kapó botrányok formájában találkozunk. Haragudnhatunk a lelkiismeretlen kereskedőre vagy feldolgozóra, de az igazi ok nem az egyes bitang bűnöző, hanem a rendszer.

Ráadásul a fentemlített közhely világunk egyik legnagyobb hazugsága. Ezt a hazugságot az élelmiszer-feldolgozó nagyipar terjesztette el saját önfenntartása érdekében. Véleményünk szerint csak a területi elhelyezkedéssel van a baj, a világ egyes részein nincs elegendő termőföld, de a meglévőt a talajt kizsákmányolásáig kihasználják, máshol meg hatalmas területeken alig folyik mezőgazdasági termelés. Ha ésszerűen használnánk ki bolygónk adottságait, akkor az a jelenlegi népesség dupláját is el tudná tartani hagyományos mezőgazdasági termelési rendszerrel.

Ha nem akarunk a hideg vízbe tett béka módjára lassan elpusztulni, akkor vissza kell kanyarodnunk ahhoz a több évszázad alatt kialakult élelmiszertermelési formához, amely lehetővé teszi, hogy a természet adta tápanyagokkal táplálkozzunk, és elkezdődhessen egy regenerálódási folyamat. Zseniális megoldásnak tűnik az un. 50 km-es mozgalom, aminek a lényege, hogy csak olyan ételeket, italokat, sőt ruhákat veszünk, használunk, amelyeket tőlünk 50 km-en belül állítottak elő. Ezzel nemcsak a hagyományos mezőgazdasági termelést segítjük, hanem földünk erőforrásaival is jobban gazdálkodunk ezáltal, hisz lehet, hogy a szupermarketekben jóval olcsóbban tudjuk megvásárolni a kínai őszibarack kompótot, de ha beleszámoljuk, hogy Kínában ugyanúgy meg kell tankolni a traktort, meg kell tankolni az Európába induló teherszállító hajót, akkor kiderül, rengeteg üzemanyagot pöfögtetnek el, mire a kínai kompót az üzletek polcára kerül. Könnyű utánaszámolni, hogy mennyivel kevesebb energiaveszteséggel jár, ha 50 km-en belülről kell csak a helyi kisboltba szállítani, nem beszélve arról, hogy ekkor nem a kínai termelőket támogatjuk, hanem a hazai terméket, ami még ízletesebb is.
Mi magyarok szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a magyar konyha - hála az évszázados tradíciónknak - méltán világhírű. Nem kell újat kitalálnunk, csak vissza kell tekintenünk arra, amit ősanyáink, és ősapáink ránk hagytak, arra a bőségre, amit a természet adott nekünk. Kiváló a termőföldünk, zöldségeink és gyümölcseink génállománya méltán világhírű, állataink közül elég, ha csak a szürkemarhát, a mangalicát vagy a kendermagos baromfit említjük. Még lehetne sorolni a hungarikumokat, ne feledkezzünk meg pl.a tönkölybúzáról, aminek egész Európa köszönhette, hogy a XlV.-ik században nem tizedelte meg lakosságát az éhhalál.

A mangalicáról tudjuk, hogy magas a zsírtartalma, de azt kevesebben tudják, hogy e magas zsírtartalom az ún. jó koleszterinnel telített, ami lebontja az érfalakra lerakódott rossz koleszterint. Sokak véleménye szerint ősapáink ezért sem ismerték a ma oly "divatos" szív és koszorúér betegségeket.
A már említett tönkölybúza sikér és nyomelem tartalma többszöröse a ma használatos búzáékénak, igaz, a növényvédő szereket sem tűri. Ráadásul a termésátlaga jóval alulmúlja a ma használatos búzafajtákét és semmilyen termésfokozó vegyi anyagot nem képes elviselni. A tönkölyből készített kenyér viszont hetekig ehető marad, ami a mai kenyerektől, és fogyasztói szokásoktól idegen.
A hazai kajszibarack, szilva, őszibarack, eper - és még sorolhatnánk - sokkal ízletesebb bármely import gyümölcsnél, paprikánk, paradicsomunk mind lehetőséget nyújt nekünk arra, hogy újra megismerhessük a hagyományos magyar konyha csodálatos ízvilágát és ne kelljen rászorulnunk a fillérekért kapható - sokszor az alacsony árért silány minőséget nyújtó - import "elelmiszerekre".

A magyar mezőgazdaságnak volt köszönhető, hogy évszázadokon keresztül méltán voltunk Európa éléskamrája és méltán volt világhíres a magyar konyha. Az a politikusaink bűne, hogy a világ egyik legszigorúbb és leghatékonyabb élelmiszerbiztonsági rendszerét - ami még a szocializmusban is, meg utána is működött egészen a kétezeres évekig - hagyták tönkremenni. Még a Kádár rendszer is tisztában volt mindezek jelentőségével és a tsz-esítés mellett is hagyta - mi több, támogatta - a háztáji gazdálkodást. Az a pénzéhségtől rövidlátó piacliberalizációs politika eredménye, hogy napjainkra eljutottunk odáig, hogy a világ élelmiszeriparának hulladéka árasztja el hazánkat, lassú elsatnyulásnak téve ki a magyar embert, aki tehetségtelen és ostoba politikusaink miatt európai viszonylatban a lassan a legszegényebbé válik, akinek minden fillér számít és sokszor kénytelen beérni az olcsóbb élelmiszerutánzatokkal. Ehhez hozzájárul a hatósági élelmiszer ellenőrzés sokak szerint tudatos elsorvasztása, így nem csoda, hogy egyre kevesebben, egyre betegebbek vagyunk, egyre inkább hasonlítunk a melegedő vízben fövő békához. És mit tehetünk ellene?
Ne vásároljuk meg a tonnaszám behozott, ismeretlen eredetű élelmiszerhulladékot, bármilyen csábosan van csomagolva, bármilyen olcsónak tűnik is. Tanuljuk meg újra azt, amit még nagyszüleink tudtak, támogassuk a magyar termelőt azzal, hogy az ő termékét vásároljuk meg. Ne sajnáljuk tőle, hogy ő jut ezáltal ahhoz a jövedelemhez, amit ezidőtájt az amúgy sem szegény holland, dán, német vagy portugál termelő keres rajtunk. Ráadásul, ha a magyar termelő jut többletjövedelmhez, akkor a pénz itt marad, ő itt fizet adót, fejleszteni tud belőle és ezáltal többet, jobbat fog tudni előállítani,. Mi pedig jobbat fogunk tudni enni, egészségesebbé válunk, beindul egy egészséges gazdasági körforgás, és ha többletet tudunk termelni, akkor jó pénzért exportálhatjuk a jó minőségű élelmiszereinket, ami a pénztárcánk "egészségét" fogja javítani.

Vámos László Budajenő
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>