Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2007. április

Űrtechnológia a Zsámbéki-medencében

Április 4-én a sajtó nyilvánossága előtt írták alá a az etyeki Új Dávid majorban helyet kapó első kelet-európai űrtechnológiai tesztlaboratórium létrehozásáról szóló szerződést. Dr. Takács Ernő, a Talentis Zrt. elnök-vezérigazgatója a fejlesztés kapcsán kijelentette, az idén induló, 2,2 milliárd forintos beruházás csak az egyik az ez évi beruházások közül. Hiszen ebben az esztendőben az űrtechnológiai fejlesztéssel együtt mintegy 16 milliárd forintot költenek el a Mányi Ipari Park alapinfrastruktúrájának elkészítésére, illetve a Herceghalomban épülő Talentis Business Park építésére.


balról: Dr. Takács Ernő, Solymosi János


Solymosi János a vezető magyar űrtechnológiai cég, a Bonn Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a mostani fejlesztés jelentőségét abban látja, hogy a Talentis Űripari Technológiai- és Tesztközpont megvalósulásával lehetővé válik az űrtechnológiai fejlesztések hazai tesztelése. Ennek egyenes következményeként pedig jelentős nyugati megrendelésekhez juthatnak az érdekelt hazai cégek. Másrészt az alacsonyabb árfekvés miatt a kontinens nyugati felén működő űrtechnológiai laboratóriumok is igénybe veszik majd a tesztközpont szolgáltatásait. A nemzetközi űrtechnológiában élenjáró német IABG máris jelezte a tesztközpont működtetésében való együttműködési szándékát.

A megállapodás értelmében a Talentis biztosítja a beruházás infrastrukturális, ingatlanfejlesztési és uniós pályázati finanszírozási oldalát, a Bonn Magyarország Kft. pedig a központ működéséhez szükséges szakmai-kapcsolati potenciált, a több százmilliós high-tech műszer- és gépparkot, valamint a magasan képzett szakembergárdát.

"A most aláírt megállapodás egyike az elsőknek, amelyekkel a Talentis Program az idén célegyenesbe fordul", fogalmazott dr. Takács Ernő, majd hozzátette: "a Talentis nem képes csodákra, de fontos katalizátor-szerepet játszik abban, hogy Magyarországon létrejöhessen a régió első igazi tudásparkja.
Az immár negyedik éve működő Talentis Program felépítésében is jelentős változások következtek be a közelmúltban. A mammut mögött álló befektetői körök a projekttársaságok összefogására és irányítására létrehozták a Talentis Csoportot. De megalakult a Talentis Zrt. is, amely magát a holdingot irányítja. Ez utóbbi szervezet elnök-vezérigazgatójának Takács Ernőt, nevezték ki, aki eddig a Talentis Programirodát vezette.

Hajdú Péter
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>