Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

II. évfolyam 5. szám 2005. június-július


Tervezői fórum a medencében


Június 30-án a Talentis Program Archinovum című tervpályázatának díjazott tervezőit, a medence önkormányzatainak képviselőit, főépítészeit, az érintett két megye főépítészi hivatalának képviselőit, valamint a civil szervezetek képviselőit várta tanácskozásra Herceghalomba a Zsámbéki-medence Térségfejlesztő Kht.

A Zsámbéki-medence Tervezői Fórum alakuló ülésén ugyan még foghíjasok voltak a széksorok, de szerencsére a meghívottak minden csoportjának legalább egy-egy képviselője jelen volt. Gauder Péter építész, a beszélgetés moderátora elmondta, az érdekeltek összehívásával az volt a cél, hogy olyan fórumot hozzanak létre, amely képes a települések egyéni elképzeléseit a tervpályázat díjazottainak gondolataival összhangba hozni. Hangsúlyozta, alulról szerveződő folyamatot képzeltek el, ahol a legkülönbözőbb tervezők mellett a civil szervezetek és a politikusok véleménye is meghallgatást talál. Hiszen közös érdek, hogy a térségfejlesztés mindannyiunk véleményét tükrözze, s az olyan folyamatosan fejlődő és élhető lakó és munkakörnyezetet eredményezzen, ahol mindenki jól érzi magát. Ez pedig csak úgy érhető el, ha minden véleményt meghallgatunk, s ez alapján úgy alakítjuk ki a térségfejlesztési modellt, hogy annak részegységei kielégítik az ott élők igényeit, ugyanakkor harmonizálnak a térség közös céljaival is.

A menetrendről szólva elmondta, megítélése szerint legkevesebb négy-öt alkalomra lesz szükség a vélemények egyeztetésére, illetve ,hogy a Sikkes Tervezőirodát kérték fel az elképzelések papírra vetésére. Végeredményként egyrészt mesterterv születik, amely a kistérség jövőbeni fejlődését tartalmazza, s bármely pályázaton való indulás alapjául szolgálhat. A mesterterv alapját a tervpályázat díjazott ötletei adnák. Másrészt kialakul egy befektetési portfolió, amely bemutatja a reménybeli befektetőknek a térséget.

Szénási Zsolt, a Talentis Program fejlesztési igazgatója kifejtette, olyan regionális tervet szeretnének kialakítani, amely alulról építkezik, ehhez pedig elengedhetetlen az önkormányzatok elképzeléseinek, terveinek megismerése. Így lehet megelőzni a félreértéseket, s ezzel felgyorsítani a tervezési folyamatot. Ebben van nagy szerepe a települési főépítészeknek, illetve a helyi politikusoknak. Csenger-Zalán Zsolt elmondta, hasznosnak tartja a mostani kezdeményezést, mert ebben a magántőke közösségi célokat is szolgál. Ezért személy szerint támogatja a fórum munkáját, s külön üdvözli a civil szervezetek bevonását, hiszen talán ezekben a szerveződésekben jelenik meg leginkább eredeti formájában – politikai és egyéb torzító hatások nélkül – a hétköznapi ember véleménye. Egy ilyen fejlesztés pedig csak akkor lesz valóban jól működő, ha mindenki magáénak érzi azt.

Gauder Péter a tanácskozás zárásaként elmondta, nagyon fontos az egymás közötti kommunikáció, akárcsak a kifelé irányuló. Arra kért mindenkit, vigyék hírét a megbeszélésnek, s tegyenek meg mindent (ahogy a szervezők is megtesznek), hogy a most hiányzók is vegyék ki részüket a munkából. Végül arra kérte a Sikkes iroda képviselőit, hogy a következő alkalomra készítsenek munkatervet, amely alapján folynak majd a megbeszélések.

Hajdú Péter


Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>