Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2009. augusztus

Telefonáljon olcsón Amerikába! (és Kanadába)

Ugyan néhány éve léteznek már Internet alapú telefonkészülékek, van Skype is meg lehet Msn-en keresztül is beszélgetni, de a sokszor bugyborékoló, ki-kihagyó, szakadozó, el-elhalkuló hangot egyszerűen nem lehetett összehasonlítani a vezetékes telefon hangminőségével.

Mostanáig. Nemrég kezembe került egy gyufásdoboz méretű szerkezet, amiből a csomagolásán látható felirat szerint már 6,5 millió(!) darabot adtak el röpke két év alatt. A másik felirat szerint lehetőségem van évi többezer(!) dollárt megtakarítani a távolsági hívásokon. (a Matáv - bocsánat, T-com - jelenlegi percdíjai 2-300 Ft körül vannak, díjcsomagtól függően)

Ugyan viszonylag ritkán telefonálok a tengeren túlra - ebben nyilván közrejátszottak a fentemlített horribilis percdíjak is - de úgy gondoltam, a dolog megér egy próbát.

A dobozka USB csatlakozóját bedugva egy szélessávú Internet kapcsolattal rendelkező számítógépbe, majd a másik végéhez egy kutyaközönséges hagyományos telefonkészüléket csatlakoztatva mindössze két perc (eddig tart, amíg a készülék telepíti magát) elteltével már telefonálhatunk is.

Engem a dolog abban a pillanatban győzött meg, amikor régen hallott (és még régebben látott) egykori évfolyamtársam köszönés után azt kérdezte a telefonban: itt vagy Kaliforniában? Na, ilyet nem tud a Skype. Meg az Msn sem. Közel másfél órát beszélgettünk, a vezetékes telefonnal megegyező hangminőség mellett.

A rendszer a kiváló hangminőség mellett még a következő előnyökkel rendelkezik:

- Korlátlan mennyiségű és időtartamú ingyenes hívás az Usa és Kanada felé, mobil készülekekre is.
- Saját állandó ("amerikai" előhívószámos telefonszám. Két felhasználó egymást szintén ingyenesen hívhatja, legyenek bárhol is a világban.
- Akár a legegyszerűbb, "fapados" hagyományos telefonkészülékkel is működik. Van rendes tárcsahang, a bejövő hívást "tisztességes" csörgés jelzi.

Joggal kérdezhetik, ennyi nagyszerűség vajon mennyibe kerül? A készüléket jelenleg a forgalmazó 19.000 Ft-ért kínálja, ez tartalmazza a korlátlan egyéves beszélgetési díjat is. Az első év utáni időszakra a lehetőség kedvezményes áron - jelenleg 9.000 Ft - meghosszabbítható. (ekkor a készüléket már nem kell újra megvennünk)

Árkos Antal
okl. villamosmérnök
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>