Nyár óta köztudott, hogy komoly gondok vannak a nagymúltú Pápai Hús ZRt-nél. A hitelezők kezdeményezték a vállalat felszámolását, a kiírt értékesítési pályázatra a meghirdetett áron nem jelentkezett lehetséges vevő.
November végén azonban komoly változások történtek. A kormány - félretéve eddigi, a munkahelyek országszerte sorozatos megszűnését ölbetett kézzel néző "vadliberális" gyakorlatát - kész az MFB-n keresztül kormánygarantált hitelt nyújtani a lehetséges vevőnek, mentőövet kínálva ezáltal a Pápai Hús ZRt.-nek és elkerülve azt, hogy egycsapásra ezernél több ember kerüljön utcára a városban. A döntésben minden bizonnyal közrejátszott az a félelem is, hogy a nemzetközi hitelválság és a nyomában "begyűrűző" recesszió következtében 2009-ben az eddig sem fényes munkanélküliségi statisztikák további romlására, azaz az állami és magánszférában egyaránt újabb elbocsátásokra kell számítani.
Hírek szerint a kormánygarancia eléggé testreszabott, a jórészt helyi beszállítókból, hitelezőkből álló Pápai Hús 1913 Kft. vehetné meg legnagyobb eséllyel a csődbejutott Pápai Hús ZRt.-t. A konkurrencia persze máris diszkriminációt emleget. Érdemes azonban megfontolni, van-e az egész húsipari ágazatnak abból haszna, ha újabb magyar élelmiszerfeldolgozó cég szűnik meg. Azt persze sejtjük, hogy a vágóhidi hulladékok és élelmiszerutánzatok importőrei örülnének egy ilyen eseménynek, reméljük, ezúttal elmarad az örömük.
Ráadásul magam (noha nem vagyok nagy húsevő, de pont ezért elég válogatós) és ismeretségi köröm személyes tapasztalatai szerint a Pápai Hús termékei jó minőségűek, kár lenne, ha eltűnnének az üzletekből.
A hosszútávú megoldás pedig az lenne, ha a magyar ember végre megtanulná, hogy nem érdemes néhány forint rövidtávú haszonért az egészségét kockáztatva mindig a "legolcsóbb" címkével ellátott, sokszor ismeretlen eredetű és beltartalmú "élelmiszert" leemelnie a polcról.
(Az élelmiszeri adalékokról és a "műkajákról" ez év februári, márciusi és áprilisi számunkban írtunk bővebben. Mivel a téma közérdeklődésre tart számot, jövő év elején ismét foglalkozni kívánunk vele nagyobb terjedelemben. Az eddig megjelent cikkek megtalálhatók honlapunkon - a szerk.)