Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

2009. február

Outlet kesergő

(A cikket eredetileg decemberi számunkba szántuk, de a sok érdekes téma között kicsit háttérbe szorult. Most pótoljuk a lemaradást, mivel a dolog továbbra is aktuális. Sőt.)

Tombol a karácsonyi szezon. Vagy legalábbis tombolnia kéne. Nézzünk körül a medencében. Ne a kertiben, ami módosabb Olvasóinknál szépen karbantartva, letakarva pihen, még módosabb olvasóinknál egész évben üzemel. Nekünk, még kevésbé módosaknak marad a Zsámbéki-medence. Három outlet is települt térségünkbe, lássuk, hogy boldogulnak.
A Premier Outlets Center elsőként lépett színre Biatorbágyon, ezzel meg is alapozta sikerét. Nemrég ismét bővítették, a látogatószám - hangsúlyozottan szubjektív - becslésünk alapján nem csökkent. (2008. decemberében, a cikk elkészültének időpontjában - a szerk.)

A szinte egyidőben indult és azóta is gyengélkedő törökbálinti GL Outlet gyakorlatilag halódik, decemeber közepén, péntek délután rajtam és a két biztonsági őrön kívül egy-két véletlenül betévedt nézelődő kóvályog. A megmaradt üzletekben pedig az eladók alaposan felöltözve, mert bizony elég gyér a fűtés. Néhány - már kiürített- üzleten tábla: "műszaki okok miatt zárva". Hát persze. Máshol meg az anakronisztikus szövegű színes plakát fogad: "itt hamarosan új üzlet nyílik". Várjuk.

Az átellenben, szinte Budaörs, Budakeszi és Biatorbágy hármas találkozásánál fekvő M1 Outletben a tavalyi nyitást követő fellendülés után hónapról hónapra rosszabbodott a helyzet. December közepén már csak a Drogerie Markt tartja magát, a többiek bezártak-elköltöztek. (Az M1 Outlet 2008 végén bezárt, bármit is mond a hatalmas Megnyitottunk! szalag az üres épületen - a szerk.)



A szállongó hírek szerint Ázsia Center lesz belőle, majd meglátjuk. Feltéve, ha a dollár nem lesz 300 forint és az EU - miután "kiszervezte" termelése nagy részét Kínába - nem emeli meg drasztikusan a kínai import vámját. Ami persze kereskedelmi háborút jelent, de a hitelválság nyomán az egész világon végigsöprő keresletcsökkenés egyre durvább (verseny)eszközöket kíván.

A pannon puma megdöglött, tudjuk már egy ideje. A szaga elérte a Zsámbéki-medencét is.

Árkos Antal
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>