Tel.: 20-921-6851
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu
2018. november

Domestos Iskolamosdó Felújítási Program Pilisjászfalun is
Idén négy iskolában javultak a gyermekek higiéniás körülményei

Ebben az évben négy hátrányos helyzetű vidéki általános iskola elavult vizesblokkjának teljes felújítására került sor az Unilever Magyarország által kezdeményezett Domestos Iskolamosdó Felújítási Programban, amely 2015-ös indulása óta több mint 3000 gyermek iskolai higiéniás körülményeit tette korszerűvé és kellemesebbé. A közönségszavazással megválasztott nyertes tanintézmények közül november 15-én a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskolában vehették át az újjáépített mosdókat a gyerekek.(a cikk a kép után folytatódik)



Az Unilever Magyarország Kft. negyedik éve folytat a hazai és multinacionális nagyvállalatok közreműködésével és a kormányzat szakmai támogatásával országos kampányt; az egyedülálló összefogásban pénzadományokkal és értékes hozzájárulásokkal – például építési anyagokkal, fürdőszobai felszerelésekkel, fuvarozással és önkéntes munkával – sikerült megvalósítani a felújítási munkálatokat.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is többmillió forintot és számos támogatói adományt gyűjtött össze az Iskolamosdó Felújítási Program, így összesen négy kisiskola mosdóinak átfogó renoválására kerülhetett sor. A korábbi gyakorlatnak megfelelően 2018-ban is nyilvános szavazással dönthettek a Program honlapján a látogatók arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével kiválasztott nyolc tanintézmény közül melyikben történjen meg a teljes körű mosdófelújítás. A március 1. és május 31. között lezajlott voksoláson a legtöbb szavazatot sorrendben:

a Hetvehelyi Általános Iskola,

a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola,

a Gyöngyszem Német Nemzetiségű Általános Iskola

és a Kántor Mihály Általános Iskola Révleányvári Tagintézménye nyerte.

Közülük 2018. november 15-én a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskolában átadták a modernizált vizesblokkokat a diákok, tanárok, szülők, a település vezetői, valamint Programban részvevő vállalatok és a kormányzat képviselőjének jelenlétében.

Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntő beszédében kiemelte, hogy szükség van azokra a vállalati és civil kezdeményezésekre, amelyek jól tudnak együttműködni az állami fejlesztési programokkal és hatékonyan tudják kiegészíteni azokat. Kiemelte, hogy a gyermekek fejlődésében nem csupán a szellemi, de az épített környezetnek is nagy szerepe van, ezért zajlanak az országban a iskolafelújítások, korszerűsítések és tornacsarnok építések, amelyeket jól tudnak kiegészíteni az olyan vállalati összefogással megvalósuló programok, mint az idén négyéves Iskolamosdó Felújítási Program. 

Bányai József, Pilisjászfalu polgármestere köszönetét fejezte ki a program elindítójának és támogatónak. Elmondta, hogy az iskola épülete eredetileg mezőgazdasági célokra épült ezért különösen nagy feladatot igényel szakszerűen felújítani, de a program szakemberei és kivitelezői a modern kornak minden tekintetben megfelelő jó minőségű munkát végeztek. 

Az Unilever Magyarország Kft. képviseletében Vince Beáta, kommunikációs vezető elmondta, hogy az Unilever Magyarország Kft. 2010-ben stratégiai szintre emelte a társadalmi felelősség vállalást, amelynek kiemelt területe az egészség és a higiénia. A vállat jövőbeni célkitűzése, hogy globálisan 1 milliárd ember higiéniai körülményein segítsen. Ennek a globális vállalás része a Domestos Iskolamosdó Felújítási programja is. 

Aranyi László, a Domestos kategória menedzsere köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy ebben az évben is nagy szerep hárult az Iskolamosdó Program szakmai támogatóira, akik szakértelmükkel, munkájukkal és anyagai hozzájárulásukkal járultak hozzá a projekt sikeréhez. Az idei program lezárultával pedig már több, mint 3000 gyermek mindennapi higiéniai körülményein sikerült változtatni négy év alatt.  Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének főtitkára felszólalásában elmondta, hogy büszkék arra, hogy ebben az évben is hozzájárulhattak az iskolák mosdófelújítási programjához segítve ezzel sok száz gyermek mindennapi életét. Kiemelte, hogy öröm látni a helyi közösségek aktív összetartó erejének és eltökéltségének eredményét.

Lukács Béla iskolaigazgató köszönő beszédében elmondta, hogy az intézményben 1986-ban történt utoljára átfogó mosdó felújítás ezért a mostani modernizációra már nagyon nagy szükség volt ahhoz, hogy a gyermekeket európai színvonalú komfort fogadhassa az iskolában. 

A Waberer’s- Szemerey Logisztika Kft. logisztikai igazgatója, Cser Szilárd elmondta, hogy nevelési szempontból is kiemelten fontos az iskolai mosdók korszerű körülményeinek biztosítása, hiszen csak tiszta rendezett és modern környezetben valósulhat meg hatékonyan a mindennapi higiéniára történő oktatás. A mindennapi higiéniára történő oktatás pedig olyan ismeret átadás, amely a gyermek egész életét végig kíséri majd. Ezért nagy megtiszteltetés a cégük számára, hogy idén másodszorra is részt vehettek ebben a programban segítve ezzel sok száz gyermek fejlődését.

A 2018-as Iskolamosdó Felújítási Program támogatói: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Klebesberg Központ, Ökumenikus Segélyszervezet, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, Waberer’s Szemerey Logisztika Kft., Zalakerámia Zrt., Laufen CZ s. r. o. Magyarországi Közvetlen Képviselet, Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt., Stiebel Eltron Kft., PPG Trilak Kft., TEKA Magyarország Kft., B&K Csomagoló Fafeldolgozó Szolgáltató Kft., Kaercher Hungária Tisztítási-Rendszerek Kft., Rossmann Magyarország Kft., Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft., Wienerberger Téglaipari Zrt.

(Unilever sajtó)
Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>