Októberben indul a beruházás
Hetven hektáron európai agrárközpont
Várhatóan októberben kezdődik a Talentis első nagyszabású beruházása Herceghalom és Zsámbék közigazgatási határán. A hetven hektáros terület tulajdonosa, az Agrogate Kft. jelenleg tenderezteti a beruházást – tudtuk meg Karai Péter értékesítési igazgatótól.
Az öt lépcsőben megvalósítandó beruházás első ütemében – mintegy 18 hektáron – két 15 ezer négyzetméteres logisztikai (áruelosztó és raktározási – a szerk.) csarnokot építenek fel, illetve 30 ezer négyzetméteres zöldség, gyümölcs, valamint 10 ezer négyzetméteres virág és dísznövény nagykereskedelmi csarnokot, illetve nagybani piacot hoznak létre, ahol akár a környék őstermelői is helyet találhatnak maguknak.
A beruházások mintegy 15 százaléka kapcsolódik a kereskedelemhez, a fejlesztések döntő többsége inkább logisztikai jellegű lesz. Az elképzelések szerint a fejlesztés eredményeként Közép-Kelet-Európa legnagyobb agrárlogisztikai központja létesül a területen.
– A 2008-2009. táján befejeződő beruházás költsége mintegy 200 millió euró, s közel 240 ezer négyzetméter bruttó beépített terület létesül. Olyan központot képzeltünk el, ahol a logisztikai és kereskedelmi funkciókon kívül a legkorszerűbb élelmiszeripari gyártó cégek is megtelepedhetnek. Így a bármilyen formában az agráriumhoz kapcsolódóan beruházni szándékozók mindent egy helyen találnak, s a szinergiából (munkamegosztás és a munkafolyamatok egymásra épülése – a szerk.) származó előnyök jól kiaknázhatók. Lényeges, hogy nagyon rugalmasan, a megrendelő igényei szerint “személyre szabott” épületeket tudunk építeni – hangsúlyozta az értékesítési igazgató.
Kérdésünkre Karai úr kifejtette, hogy jogerős építési engedéllyel rendelkeznek, a kivitelezésre vonatkozó pályázatot már kiírták, s várhatóan októberben elkezdődhet az építkezés. Az első bérlőkkel a nagyon közeli jövőben kötik meg a bérleti szerződéseket. Az elképzelések szerint jövő év márciusában elkészülő építményekbe folyamatos lesz a beköltözés, és az előzetes számítások szerint ez év végéig több mint ötszáz új munkahely létesül. A dolgozók 2006 folyamán remélhetőleg beinduló elővárosi vasúton juthatnak el Herceghalomig, onnan pedig Agrogate járat viszi őket a területre. Helynek sincsenek szűkében, hiszen szükség esetén a hetven hektáron felül további 48 hektárnyi területre rendelkeznek vételi opcióval, illetve ötven éves bérleti joggal.