Március 13-án kezdődik a törökbálinti Cora áruház és az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület közös eseménysorozata
Immár negyedik éve szervezi meg a törökbálinti Cora áruház a "Fogyasztók hete" elnevezésű rendezvénysorozatot az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülettel közösen a közérdekű információk eljuttatása, valamint a fogyasztóvédők és fogyasztók közvetlen fórumának megteremtése érdekében.
A Fogyasztók hete célja, hogy a Cora megismertesse vásárlóit jogaikkal, elősegítse a tudatos vásárlás terjedését és megkönnyítse az eligazodást a termékek és azokon található jelölések között.
A törökbálinti Cora áruház a "Fogyasztók hete" programsorozattal arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a vásárlások és a szolgáltatások mindennapos igénybevétele során mennyire fontos a tudatos fogyasztói magatartás: a fogyasztó ismerje az érdekeinek védelmében megfogalmazott alapvető előírásokat, szabályokat és tudja, hová fordulhat panaszaival, észrevételeivel.
A törökbálinti CORA áruházban tartandó fogyasztói napok programja
2006. március 13 - 19. között:
Március 13. hétfő
14,oo-19,oo óra között
Közüzemi számlák, fogyasztói elégedettségek
Problémák és megoldásuk
Előadók: Blaha Béla,
Pirok György
Március 14. kedd 14,oo-19,oo óra között
Társas-és szövetkezeti házak, törvények, lakóközösségi ügyek
Előadók: Jóvári Veronika,
Mohai László,
Pirok György
Március 16. csütörtök
14,oo-19,oo óra között
Kapcsolatok a médiákkal
A KOSÁR Magazin a fogyasztók lapja,
Telefon és számítógépes ügyek, panaszok, megoldások
Előadók: Szép Gábor,
Fischer Gábor,
Pirok György
Március 17. péntek
14,oo-19,oo óra között
Jótállás, garancia, szavatosság
Banki, biztosítási és hitelügyek
Előadók: Dietz Gusztávné dr.,
Dr. Vasas Éva,
Pirok György
Március 18. szombat
10,oo-19,oo óra között
Megújuló energiaforrások és lehetőségek
Előadók: Pirok György,
Varga Mária
Március 19. vasárnap
10,oo-14,oo óra között
Víz-és csatornázási ügyek
A csepeli szennyvíztisztító ügye
Előadók: Varró Sándor,
Pirok György