Tel.: 20-921-6851
Postacím: 2073 Tök Pf. 10.
E-mail: ujsag@zsambekimedence.hu

II. évfolyam 5. szám 2005. június-július

Az építész

Gauder Péter, az Ecorys építészének véleménye szerint a BART rossz terv. Alapvető problémája, hogy nem struktúra tervként született, hanem részterveket akartak egy sémába illeszteni logikai vezérelv nélkül. Vagyis elmaradt az optimális folyamat leglényegesebb része, amikor hozzáértők áttekintik az egész rendszert, megkeresik az alapvető hibákat, s új struktúrát alakítanak ki, amelyben jobban működik minden. Alapvetően korlátozó terv, amelyben Budapest érdekei érvényesülnek. A főváros számára megfelel a jelenlegi állapot és érdekeit sértené, ha az agglomeráció fejlődne.

A terv születésének jellege magában hordozza a hibákat. Egyetlen minisztérium jegyzi, amely nem konzultált sem a környező településekkel, sem más minisztériumokkal, sem a civil szervezetekkel. Pontosan fordítva született, mint kellett volna: nem a szakmai, területi, önkormányzati és civil elképzelések összegzése után alakítottak ki egy egységes és minden érdekelt számára elfogadható kompromisszumot, hanem hatalmi szóval megtiltották a főváros környezetében a gazdasági hasznosítású területek kialakítását. További igen súlyos probléma, hogy miután hosszabb ideje ijesztgetik a BART-tal az önkormányzatokat, azok több lépcsőben is igyekeztek újabb és újabb területeket mielőbb átminősíteni a korlátozás megelőzése érdekében. S miután villámgyorsan kellett lépni, sok esetben a községek közötti egyeztetés elmaradt, így regionális, illetve kistérségi logika sem érvényesült ennek folyamán. Minden település csak a saját érdekeit tartotta szem előtt, ami ebben az esetben érthető is. Az eredmény: nincs struktúrája a fejlesztésnek. Így az elmúlt évek alatt az agglomerációban a harmonikus fejlesztéséhez szükséges mintegy ötezer hektáros átminősítés többszörösen megtörtént, s mégsem lesz olyan hatékony a területek hasznosulása, mintha megfontolt és összehangolt tervek alapján történt volna.

Vannak olyan kistérségek az agglomerációban, ahol a gazdaság átvette a döntéshozók és irányítók szerepét, de nyilvánvalóan nem tudott és nem akart olyan sokrétű szempontrendszert figyelembe venni, mint amilyet egy helyes elvek alapján történt központi egyeztetés jelenthetett volna.

Nyilvánvaló, hogy a törvény előterjesztői az angol “green belt“ mintáját alkalmazva látszólag átvették a zöld övezet kialakításának gondolatát, csak egy dologról “feledkeztek meg”: Angliában a korlátozás kompenzációval történt, nálunk ez viszont elmaradt.Összefoglalva, ezzel a törvénnyel nem lehet sem Budapest, sem az agglomeráció problémáit megoldani.


Vissza az oldal tetejére ... >>>
Vissza a Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazin főoldalára ... >>>