Ki ne hallotta volna: a torna, pontosabban a rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás mostani és persze majdani egészségünk legfontosabb alappillérei.
De van itt még valami, ami olyan természetes, mint a levegővétel, nap, mint nap 'alkalmazzuk', egyetlen fityingbe sem kerül, s ha jól sáfárkodunk vele, a testünkre, egészségünkre fordított energia, idő és pénz áldásos hatásait sokszorosan többszörözi - pont úgy, akár egy reaktor.
Hát persze, hogy ez nem más, mint az ALVÁS!
(a cikk a kép után folytatódik)
És itt álljunk is meg egy percre, mert fontos: az alvással töltött idő semmiképp nem holmi úri huncutság! Ahhoz, hogy testünk acélos, elménk pallérozott, lelkünk szárnyalóan szabad lehessen, aludnunk kell! Aludni - méghozzá jól, mélyen és önfeledten.
Hogy miért?
Azért, hogy legyen erőnk és kitartásunk a következő nap kihívásait pontosan, jól és derűsen elvégezni. Azért, hogy ne legyünk ráncos vénasszonyok/vénemberek időnap előtt. Azért, hogy jó kedvünk és mosolyunk mosolyra fakassza gyermekeinket, kedvesünket és a körülöttünk lévőket - azért, hogy ne csak úgy legyünk, hanem JÓL legyünk!
Nem nagy ügy - mondhatjuk. Pedig dehogynem!
Sajnos egyre többen ébredünk - a Naturhome Alváscentrum felmérése szerint a magyarok 70%-a rit-kán, vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna - leverten, kimerülten vagy feszülten, fejfájással, gyomorideggel, gerinc- vagy hátproblémákkal, égő-vörös szemekkel, hogy csak a leggyakrabban szembe jövő panaszokat említsem. De fontos tudni, hogy a kialvatlanság számlájára írható sok esetben az elhízás, keringési problémák, légző- és emésztőszervi rendellenességek, sőt, a legújabb kutatások szerint a rák kialakulásában is komoly kockázati tényező.
Milyen is a JÓ alvás és hogyan tudunk igazán jól aludni?
Zökkenőmentes álomba szendergés, majd ébredés amikor Te szeretnéd, méghozzá frissen és pihenten; könnyed, felszabadult és boldog közérzet a nap folyamán mindaddig, míg újra álomba nem merülsz - ez a jól alvók napi ciklusa. Jól hangzik, igaz?!
Nézzük, mi az a 7 legfontosabb és legegyszerűbb teendő,
mely pénzt nem igényel, de alkalmazásával az elalvás és éjszakáink
nyugalma garantáltan elősegíthető?
1, Soha ne feküdjünk ágyba munkával, problémával - keressünk egy megbízható barátot, kollégát, vagy társat, beszéljük ki magunkból a terheket! Aki nehezen alszik el, szorongásra hajlamos, stresszes alkat, annak kifejezetten tilos lefekvés után a napi dolgokon, gondokon morfondírozni - hagyjuk őket a hálószobán kívül, reggelig megvárnak!
2, A napközbeni testmozgás, esti séta csodákat tesz - ne hanyagoljuk el testünket! 30 felett a napi mozgás különösen aktuális, hisz legtöbbünk kocsiban görnyed, vagy számítógép, íróasztal előtt gubbaszt álló nap. Lefekvés előtt szellőztessük ki a fejünket, járjunk egyet - már napi fél óra esti sétával rengeteget tehetünk egészségünkért.
3, Vigyázat a vacsorával - kerüljük a zsíros, fűszeres és nehéz ételeket, ne terheljük túl éjjelre bendőnket. Pontosabban közvetlen lefekvés előtt már ne együnk, vacsoránk pedig a lehető legkönnyebben emészthető ételek közül kerüljön az asztalra. Kerüljük az alkoholt is esténként, mert bár az elszenderedést elősegíti, de az éjszaka folyamán hirtelen ébredést, rémálmokat, sőt reggeli fejfájást is okozhat. Célszerű, ha elalvás előtt 4-6 órával már nem fogyasztunk alkoholt.
4, Csoki és kakaó stop - azt mindnyájan tudjuk, hogy kávét, fekete teát, kólát késő délután nem iszunk, koffeintartalmuknak köszönhető élénkítő hatásuk köztudott. Az azonban kevéssé közismert, hogy így van ez a csokival és kakaóval is. A csokiban a kávé koffeintartalmának 10-20% található meg, ne kortyolgassunk hát gőzölgő kakaót még hideg téli estén sem, ha aludni szeretnénk!
5, A lefekvés előtti fél órát szenteljük testünknek-lelkünknek - vegyünk egy forró, illatos gyógynövényfürdőt - legjobb a levendula, csodálatosan nyugtató és feszültségoldó -, mely ellazítja izmainkat, elménket nyugtatja, s hallgassunk lágy zenét, relaxáljunk!
6, Legyen egy esti rutin - alakítsunk ki rendszeres esti "álommenetrendet", mely elősegíti az elalvást: a lazító fürdő és andalító zene mellett, ágyba bújás után olvashatunk keveset, vagy tévézhetünk, de feltétlen kerüljük a túlzottan felkavaró, elgondolkodtató műveket, maradjunk inkább a könnyed, szórakoztató olvasmányoknál, műsoroknál!
7, Pirulák helyett legyen a szex az altató! Talán a legnépszerűbb tanács mind közül, s a jó hír, hogy működik, mert a szerelmes együttlét idején olyan hormonális folyamtok zajlanak szervezetünkben, melyek nagymértékben elősegítik az elalvást.
A fentieken túl persze van még néhány fontos dolog ahhoz, hogy jól aludjunk, például nyugalmas környezet, vagy ideális hálóklíma, illetve a tárgyi feltételek legfontosabbika, a kényelmes, jó ágy. Legfontosabb, hisz nap, mint nap testközelben vagyunk 'vele' - rajta áll vagy bukik az éjszakánk.
Kinek szól az ágy - a szomszédasszonynak vagy az én személyes kényelmemnek?
Amikor ágyakról beszélgetünk, hogy ki milyet szeretne, legtöbbször azt halljuk, hogy baldachinosat, futonágyat, kihúzható kanapét, kovácsoltvas ágyat, stb. Ezek azonban mind olyan jelzők, mely az ágy külső megjelenésére, esztétikumára utalnak, nem pedig arra, amitől az ágy valóban kényelmes éjszakai hálóhely lesz.
A személyre szabott, jó alvást biztosító fekhelyek két fő alkotórésze funkció szempontjából az ágykeret és az ágybetét. Az ágykeret alapvetően az esztétikumot szolgálja, a háló hangulatát befolyásolja, 'tőle' esik hanyatt a szomszédasszony, és fogja el a sárga irigység, mikor átjön jobbulást kívánni a téli influenza idején. A keret tehát a dizájn, kényelmünkről az ágybetét gondoskodik - ezt tartsuk mindig szem előtt!
Az ergonómiai tervezésű ágybetét független a kerettől, jellemzően egy a test számára rugalmas alátámasztást nyújtó tartószerkezetből és a kényelmet adó matracból áll.
Mitől érezzük kényelmesnek, komfortosnak a fekhelyet, amin jól alszunk?
A válasz egyszerű: azt az ágyat, melyen gerincoszlopunk, s rajta keresztül testünk jól érzi magát kényelmesnek és jónak találjuk, ellenben a gerinc számára kényelmetlen ágy - mely sajnos az első időben sokszor nem derül ki - hosszú távon megkeseríti éjszakáink. Ahhoz, hogy az éjszakai pihenés során testünk regenerálódni, megújulni tudjon, biztosítani kell gerincoszlopunk, s rajta keresztül testünk tehermentesítését. Hogy hogyan?! Személyre szabott, az én igényeimnek, alkatomnak megfelelő ágybetéttel.
Aha, de mitől személyre szabott egy ágybetét és miért fontos ez?
Elképzelhetőnek tűnik, hogy a 100kg testsúlyú, 180cm magas, 20 éves, makkegészséges izompacsirta Petinek ugyanaz az ágy nyújtson mennyei kényelmet, mint a 60éves, 60 kilós gerincműtétről éppen hazaérkező Pista bácsinak? Nehezen, igaz?!
Ahhoz, hogy az ágyam, pontosabban ágybetétem valóban nekem szóljon, az én igényeimet szolgálja, ágybetétem - tehát az, amin alszom - az én magasságom, testsúlyom, életkorom, alvási szokásaim és gerincem általános állapota alapján kell, hogy kialakításra kerüljön. Közhely, de igaz - életünk egyharmadát ágyban töltjük, nem mindegy tehát, hogy milyen ágyban.
Ha ott állunk hát, hogy ágyra, matracra van szükségünk, mindig jusson eszünkbe Peti és Pista bácsi, mindig keressük a számunkra összeállított ideális, legjobb megoldást!