Barátom minap Óbudán megéhezett. Nem lévén a közelben más, betért a sarki kínaiba. A kiválasztott adagot annak rendje-módja szerint megkapta, de mivel túl melegnek tartotta - a nemrég beépített, még érzékeny fogpótlás okán is - kérte a pultnál serénykedő tulajdonos-üzletvezetőt, hogy inkább csomagolja be neki, addig is hűl és majd megeszi az irodában. A kínai készségesen átvette a tányért, de mivel a magyar mondatból csak a "forró" szót érthette, ezért mindjárt egy laza mozdulattal be is tette az ételt a mikróba. Amitől az még melegebb lett, pontosabban, most lett igazán forró. Barátom lemondóan legyintett, átvette a felforrósodott műanyagtányért a bennelévővel, beült egy csendes sarokba, megvárta, amíg a kaja kihűl, majd szép nyugodtan elfogyasztotta. Közben bizonyára a különböző kultúrák találkozásáról és egymásra hatásáról elmélkedett. Vagy nem.
